A kötet a 16-17. században, Erdély önálló államiságának kezdetétől (1571) annak megszűnéséig (1690/1691) terjedően uralkodó fejedelmek életpályáját mutatja be gazdag képanyaggal.
Szerzője, Oborni Teréz különös hangsúlyt fektetett arra, hogy az egyes személyek sorsáról fellelhető korabeli források közül a legizgalmasabbakat kiválogatva, ezek révén még közelebbről láttassa az Olvasókkal a "másik magyar haza", az Erdélyi Fejedelemség szorított helyzetét, a fejedelmek küzdelmes életét, a vállaikra nehezedő országos súlyokat és emberi vívódásaikat egyaránt.
Az Iskola Alapítvány és a Magyar Nemzeti Levéltár által 2020-ban kiadott Erdély - 1000 év öröksége című kötetnek mintegy folytatása most kézbe adott könyvünk, hiszen az ezer év történetéből a fejedelmek egyéni életútjain keresztül olyan közel másfél évszázadot mutat be részletesen, amely a hajdani keleti országrésznek és az egész magyarságnak, a sorscsapások ellenére is egyik legfényesebb korszaka volt.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.