o-Ai-san

Előszó

Részlet a kötetből:

"Fukuki befejezte útikészületeit és sietett vissza o-Ai-san szobájába. Alig két órája hagyta csak magára, mégis úgy tetszett, mintha már nagyon rég nem látta volna! S mennyire lehangolt volt, amikor elvált tőle!
Könnyedén félretolta a shoji-t, benézett: kedvese még most is ugyanabban a helyzetben volt, kecses kis fejét vigasztalan elhagyatottságában tenyerébe hajtva, a távolba vesző tekintettel.
- o-Ai-san!... - szólította Fukuki leggyöngédebb hangján. De semmi válasz, a legkisebb jel sem, hogy jelenlétét észrevette volna. Erre Fukuki hozzálépett, felemelte sápadt arcát, szerelmes tekintettel mélyen a szemébe nézett, majd megsimogatta és gyöngéd szavakkal próbálta vigasztalni:
- Hogy érzi magát, o-Ai-san? Úgye nincs baj? Úgye már jobb valamivel?
- Hogy érezheti magát a viharvert cseresznyefa?
- Ó, bizonyára nem jól, de talán nem is oly rosszul, mint gondoljuk. Nem ejti őt kétségbe a vihar, mely megrázza, sem a szél, mely letépi minden levelét és virágját. Mindezt szívesen eltűri, mert úgyis tudja, hogy a tavasz visszatér és ismét csókjaival borítja el őt a napsugár s leveleinek zöldje és ismét betölti majd a levegőt gyöngéd virágainak illata. Ezért vár és remél, ezért készítgeti első bimbóit márciusra már a vígasztalan, zord télben. Isteni dolog a remény, o-Ai-san!... Miért nem akarja szívébe fogadni?" Vissza

Fülszöveg

T. Myu japán író ezzel a reprezentáns regényével mutatkozik be a magyar olvasóközönségnek, miután úgy ezzel, mint egyéb írásaival fél Európát már meghódította.
o-Ai-san egyszerű japán polgárcsalád leánya, akit apja korai halála után egy rangján aluli házassága miatt a szamurájok közösségéből kitaszított, volt bárói rangú ember fogad házába. Nevelő szülei édes gyermekükként kezelik, de ez nem akadályozza meg a lánykát abban, hogy fogadott testvérébe bele ne szeressen. Tiszta vonzalma viszonzásra talál és a fiatalok el is határozzák, hogy amint lehetséges, Isten és emberek előtt egymáséi lesznek. A sors azonban másképpen akarta. A fiú nagyapja, a báró már megbánta, hogy fiát kitagadta és unokáját szívesen örökbefogadná, bárói címét és vagyonát ráhagyná és szamurájhoz illő nevelést és pályát biztosítana neki. Csakhogy így lehetetlenné válna a készülő frigy, mert az egyszerű polgárleány nem lehet báró felesége. Ha a fiú mégis ragaszkodna szerelméhez, akit titkon már eljegyzett, megismételné apja ballépését és örökre kizárná magát a nemes emberek kasztjából.
Ahogyan T. Myu a fiatalok lelki vívódásait, majd egymásért való további harcait a végső drámai pillanatokig leírja, azt semmiféle európai mértékkel, vagy hasonlattal sem lehet felmérni. Ugyanígy egyedülálló az a végtelenül finom nyelvezet, ahogyan akár a japán kerteket, tájakat, embereket, sőt a japán lelkületet, gondolkodásmódot leírja, vagy talán helyesebben: érzékelteti.
A mű eredeti bájos hangulatát Damin Józsefné művészi fordítása maradéktalanul adja vissza. Vissza