Előszó
Egyszerü megint a versem - de mi ez a fáradt egyszerüség?
Nem fiatal madár szárnyverésének
egyszerüsége, nem fiatal szív
dobogásának egyszerüsége már - hanem bágyadtan primitív
mint öregek...
Tovább
Előszó
Egyszerü megint a versem - de mi ez a fáradt egyszerüség?
Nem fiatal madár szárnyverésének
egyszerüsége, nem fiatal szív
dobogásának egyszerüsége már - hanem bágyadtan primitív
mint öregek gyermekes mozdulata - mert nincsen gyönyörüség
számomra már, csak a kevésben - mert
elborított a Sok,
rámszakadt hirtelen, mint elbüvölt várban titkos befolyás
zápora százfelől - s megbénitott az idegen
varázs
hálója - mert idegen nekem a gonosz városok
levegője amelyben éle, és mint gonosz
erdőben farkasok
tünnek elém az arcok az utcán, és rémit az
élet ezer zaja,
mint egy betegség - mert minden zaj tályog
és csúf nyavalya
a Csöndnek testén - mind legalább, mely
nemcsak egyforma mintát susog
s zenél bele a Csönd szövetébe - mind
legalább, mely nem annyira egy
a Csönddel mint tücskök zaja őszi este -
mint záporok
verések nyugodt és lágy földeken - vagy a
hab ha zajog
tengerek messze síkjain - szél ha zúg -
csillag ha megy
titkos zenével az égi pályán - ó ha lankatag
énekemet
ilyen egyszerüségre hangolhatnám, hogy, ha
egy drága barát
meghallgatná egy este, nem tudná, szavakat
hall-e, vagy a saját
szivét dobogni, vagy a szférák zenéjét, vagy
engemet?!
Vissza