Nyugtalan éj

Előszó

Részlet a műből:

"Tízre ágyban voltunk, mert virradatkor fent és útban akartunk lenni gyalog hazafelé. Én késlekedtem, de Harris rögtön elaludt. Gyülölöm az olyan embert, aki rögtön elalszik; aféle meghatározhatatlan valami van ebben, ami nem épen sértés és mégis gorombaság; még pedig olyan, amit hozzá nehéz elviselni. Ott feküdtem e sérelmen bosszankodva, és igyekeztem elaludni, de minél inkább igyekeztem, annál éberebb lettem. Kezdtem magamat nagyon elhagyottan érezni a sötétben, egyedül egy elemésztetlen ebéddel. Lassanként az eszem nekilendült és kezdte fontolóra venni minden tárgynak a kezdetét, amiről valaha gondolkoztak; de soha nem ment túl a kezdeten; csak ép érintette tárgyról-tárgyra rohant őrült sebességgel. Egy óra múlva az egész fejem forgott és én holt fáradt, kimerült voltam.
A fáradtság olyan nagy volt, hogy nemsokára kezdte bizonyos mértékben megtámadni az ideges izgatottságot; míg azt hittem, hogy ébren vagyok, valóságban pillanatokra öntudatlanul bóbiskoltam, és hirtelen fölébredtem egy testi rázkódással, amely tagjaimat szinte szétrángatta - a pillanatnyi érzékcsalódás az lévén, hogy hátrafelé bukom egy szakadék felett. Miután nyolc vagy kilenc szakadékon átestem és így rájöttem, hogy agyam egyik fele nyolc-kilencszer aludt, anélkül hogy az egészen éber, erősen dolgozó másik fele gyanította volna, az időnként való öntudatlanság kezdte fokozatosan kiterjeszteni varázsát agyamnak nagyobb területére, és végül álomba sülyedtem, amely egyre mélyebb lett és kétségtelenül épen azon a ponton volt, hogy kitartó, áldott, álmodó kábulattá váljék, amikor - mi volt az?" Vissza