Nyugat peremén

Előszó

Részlet a könyvből:

Földrengés, drágaság, emberek, tájak Alaszkában.

A néger portás egyik utazótáskánkkal belökte az egyik szoba ajtaját. A másik bőrönddel először feleségemet tessékelte be szelíden a terembe, aztán meg engem, bent a koffereket egy faállványra egymás tetejébe rakta, és mintegy két méter magasból diadalmas arccal nézett ránk : »Úgy-e jó itt? Persze, de mennyire!«
Aztán kinyújtotta a mancsát, mint valami szeneslapátot, kirázott vele felöltőmből, másik kezével a szekrényajtó után nyúlt és kinyitotta. Azaz csak akarta, mert az ajtó abban a pillanatban csodálatos módon magától pattant ki és hasba vágta emberünket: aztán az egész szekrény hirtelen inogni kezdett. A váza csörömpölve hullott alá, az asztalról csilingelve táncoltak le a poharak, a vizeskorsó csúszni kezdett, az asztal sarkán még megállt egy pillanatig, aztán menthetetlenül leesett. Mögöttem fölsivított feleségem hangja: Jaj, az Istenért! Mi történt!
Meg akart kapaszkodni bennem, de ezzel lábamtól, amelynek amúgyis elég dolgot adott a hullámzó padlózat mozgását követni, az utolsó támasztékot is elvette. Segítség után kapkodtam és fekete barátunk vállába kapaszkodtam, de elülről a ruhaszekrény nyomasztó súlya, hátul pedig két kapaszkodó ember terhe nagyon sokat jelentett ennek a szerencsétlen flótásnak. Így a következő pillanatban érdekes rétegződés alakult: Legalól egy hencser, rajta egy asszony, tetejében meg egy fehér és egy fekete gentleman, legfelül pedig egy ruhásszekrény.
A néger ekkor nagyot kiáltott, rúgott egyet, és a szekrényt letaszította magáról. »Ezer mennykő!«, kiáltottam és hasonlóképpen rúgtam egyet, hogy a csokoládéembert a hasamról eltávolítsam: A rakás alján feleségem tikkadt hangja hallatszott. Néma dühében rúgkapálózott. Vissza