Nyugat 1938. február

Előszó

Részlet a kötetből:

MAGYAR LIBERALIZMUS

Mikszáth meséli, hogy Pulszky Ferenc egyszer fölment szabadjegyért a közlekedési minisztériumba. Hazakészült Sárosba. Fogadja egy titkár, kiderül, az is sárosi. Amig jön az államtitkár, beszélgetnek, az öregúr elmondja, kiket akar fölkeresni. Bajos lesz, igazítja helyre minduntalan a fiatal földi, mert ez a számvevőszéknél van, az a belügyben, a harmadik a szomszéd szobában. No, ha idehoztátok Sárost, nevet Pulszky, haza se megyek. És nem kért szabadjegyet.
Sok efféle története van Mikszáthnak, egyik gonoszabb, mint a másik. A kor gúnyosan beszélt magáról, az utókor kegyetlen volt hozzá. Érdemeit megtagadta, őseitől, a reformkor nagyjaitól megfosztotta. A kiegyezés s a millennium közti szakasz állítólag az elszalasztott alkalmak, az öncsalás és képmutatás kora, kiöregedett szemtanúi is így beszélnek már róla 1910 körül. Akik egykor ábrándjaiban osztoztak, öregségükre elszomorodnak, rossz sejtelemmel búcsúznak. A kor egyébként se melegedett igazán a nemzethez; Mohács, Majtény, Világos változatlanul eleven, kínzó emlékek, a béke és zavartalan munka három évtizede alatt is lefoglalják, tovább izgatják a képzeletet: a jelen emléktelenül száll el. Könnyű munkája lesz a romboló utókornak.
De a ma élő, maroknyira fogyott védőcsapat is csak árt a vesztett ügynek. A magyar liberalizmust Széchenyi oldaláról nézi, jövőbelátó szemmel. E védelem kötelező illemtanához tartozik például, hogy a mult század utolsó harmadában végzett munkákra rá kell olvasni Széchenyi igéit; egy cukorgyáralapításban okvetlenül Széchenyi támad föl, egy hitelintézeti fúzióban testetölt valamelyik mondása. Pedig a liberalizmusra Széchenyi egész másfajta igéit is ráolvashatnók. «Volna egyedül alkotmányunk veszélyben», írja egyszer a gróf, «vagy ha csak arról volna szó, mikép kelljen azt tágítani, a lehető legtöbbre ruházni, nem volna akkor baj; lenne csak az kérdésben: mikép lehessen a lehető legnagyobb számot anyagilag gazdagítani, könnyű lenne akkor minden; csak ne forogna egyéb fenn, mint terjeszteni művészetet és tudományt, mi hamar érnénk célt. De a magyarság terjesztése gyakran ellentétben áll az anyagi javak, a művészet s tudomány, de még némileg az alkotmány terjesztésével is». Vissza