Nyugat 1938. április

Előszó

Részlet a kötetből:

HALÁSZ IMRE EMLÉKE

A háborút közvetlenül megelőző években gyakran lehetett látni a Bristol-kávéházban, később a pesti Vigadó földszintjén lévő ódon kávéházban, egy nagy kerek asztal körül egy szokatlan összetételű társaságot. A Nyugat írói körének társasága volt ez. Ambrus Zoltán ült ott, Ignotus, Osvát Ernő, Ady Endre, Babits (Mihály, Móricz Zsigmond, Fenyő Miksa, e sorok írója, Halász Gyula, néhány egészen fiatal költő, novella- és regényíró. Köztük , pedig mint legfeltűnőbb jelenség, egy hatalmas, tagbaszakadt, III. Napoleon-korabeli divatú szakállas, bozontos szemöldökű öregúr, ősz haja sajátságosan rítt ki az akkor még fiatalos, többnyire sötéthajú társaságból. Az idő nagyrészén át ő vitte a szót, erős hangon, erélyes hangsúlyokkal s a sokat tapasztalt ember bölcs nyugalmával. Politikai és közgazdasági kérdésekről beszélt, amelyek a fiatal írókat nem igen érdekelték, de érdekelte őket a beszélő személye s az az erős lélek, amely hangjából kisugárzott. Szavai észrevétlenül átsiklottak az emlékezésbe. Az öregúr emlékeiről beszélt, amelyek visszanyúltak a hatvanas évek közepére, azokra az időkre, mikor az 1867*iki kiegyezés készült. Ismerte ennek a kornak minden jelentős szereplő emberét, személyes emlékei voltak Deák Ferencről, gróf Andrássy Gyuláról, báró Eötvös Józsefről, Arany Jánosról, Lónyay Menyhértről s a kor többi politikai vezető emberéről. Pontosan ismerte az akkori közélet mindenféle ügyeit, a problémákat, az emberek és pártok viszonyát egymáshoz, Magyarország politikai és közgazdasági életének alakulását. Fiatal hallgatói ámuldoztak emlékei sokaságán, érdekességén, emlékezetének erején és biztonságán, s úgy érezték, mintha egy elmúlt kor egy élő darabja maradt volna köztük az öregúr, Halász Imre személyében.
Hogy került ez az érdekes öreg ember a zajló irodalmi élet fiataljai közé, ő a multak tanuja, azok közé, akik azzal az önérzettel éltek, hogy a jövőt munkálják s megújítják a magyar irodalmat? Vissza