Előszó
Részlet a kötetből:
BABITS MIHÁLY ÖSSZES VERSEI
Nem tudom nem a vallomás hangján kezdeni. Pálfordulásokban és önmagam ellen fordulásokban gazdag életemben, - noha nem volt mesterem, akit meg...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
BABITS MIHÁLY ÖSSZES VERSEI
Nem tudom nem a vallomás hangján kezdeni. Pálfordulásokban és önmagam ellen fordulásokban gazdag életemben, - noha nem volt mesterem, akit meg nem tagadtam volna tovább vezető nyugtalanságomban, - nem emlékszem egy korszakomra sem, amikor ne olvastam volna újra és újra Babits Mihály verseit. Mint fiú, egy véletlen, egy kedves osztálytárs által hozzá irányítva, ezeken a verseken át eszméltem rá az irodalomra és arra, ami bennem az irodalomra reagál. Mint fiatal ember az ő hangjára és az ő hangján megszólaló Dantéra figyelve igyekeztem A felemelkedni egy idealisztikus világszemlélet purgatóriumos magaslataira és első tudományos kísérletem arra irányult, hogy ennek a hangnak megfejtsem a titkát az irodalomtudomány számomra akkor újszerű módszereivel. Amikor pedig íróvá öregedtem, Babits minden egyes verse úgy érkezett hozzám, mint a hívőhöz a pápai bulla, mint csapattiszthez a fentről jött parancs, mint külországban élő követhez a titkos utasítás. És mégis, most, miután újra-olvastam az egész költői oeuvret, Is időrendi, történelmi összefüggésében: mintha eddig nem is ismertem volna, úgy elámultam meredek nagyszerűségén és mondataim zavartan, hipnotizálva sorakoznak ekkora fény előtt.
A kritikus ne valljon, hiszen őrá senki sem kíváncsi - ezeket a sorokat csak azért mertem előrebocsátani, mert tudom, nemcsak magamról beszéltem bennük, hanem társaimról is, akik együtt nőttünk fel, együvétartozókká, a Babits-versek olvasztótüzében. Amit Babits Mihály két évvel ezelőtt egy kedvetlen percében olvasott egyikünk fejére, az egész «nemzedék» nemesi oklevele lehetne: «Szellemi attitűdjét sehol» sem érzem egészen idegennek. Még mondatainak hangsúlyával is mintha olykor az én mondataimat idézné.»
Nem mintha és nem olykor. Nem akarjuk tagadni, mert büszkék h vagyunk rá. Mondataink hangsúlyában az ő mondata, az általa újjá formált magyar mondat kísért, nem tudnánk magunkhoz való mondatokat írni, ha az ő mondatainak emléke nem élne bennünk. Mindnyájan, több-kevesebb sikerrel, a Babits-stílushoz tartozunk. Idővel ezt világosabban fogják látni, mint ma akár magunk is.
Vissza