Nyugat 1935. május

Előszó

Részlet:

RIPPL-RÓNAI ÉS ÉN

Sokszor elgondoltam már a múltban, nem volna-e jó megírni Rippl- Rónaival való barátságom és pályafutásunk történetét. Majdnem egyidőben kezdtük művészi tanulmányainkat. Küzdelmeink és sikereink is körülbelül egyidőre esnek. A kor, melyben éltünk és fejlődtünk, egyik legérdekesebb fejezete lesz műtörténelmünknek s hogy mit váltott ki kettőnkből?... de ennek taglalása már más tollra vár. Én megelégszem azzal is, ha sikerülni fog némi fényt vetnem azokra a régi szép napokra, melyekben összehozott sorsom Rippli Jóskával. Azokra a mámoros időkre, melyekben együtt álmodtunk diadalról, világhírről s mindarról a szépről és jóról, melyért érdemes művésznek, sőt mi több, fiatalnak lenni. Rippl-Rónai akkoriban Liprinek nevezte magát. A jó kaposváriak hívták így közmegelégedésre a «fődilektor» urat meg a családját, természetesen köztük Jóskát is.
Lipri édesatyja elemi iskolai főigazgató volt s mindenki szerette páratlan humoráért meg magyaros temperamentumáért, melyet Józsi fia is teljes mértékben örökölt. Mesébe illő jelenet is volt az, mikor az öreg úr a nagyvendéglő éttermében, kezében egy szál fekete retekkel illegett a cigány előtt s ütötte a retekkel a nótához a taktust. Ha kedvére muzsikáltak, nagykegyesen megkínálta a bandát egy-egy szelet retekkel, amit aztán a cigányok kellő áhítattal el is fogyasztottak. De sört már másnak kellett fizetni hozzá.
Ezt a jókedvet vitte ki kísérőül talentuma mellé a Lipri Münchenbe. Ott aztán hamarosan bekerült az akadémiára és egyik főbüszkesége lett Herterich rajziskolájának. Vissza