Nyugat 1925. junius 1.

Előszó

Részlet:
A CSÓKA

Vitéz Tyákó, címzetes tizedes, a m. kir. 1001-ik honvéd gyalogezred aranyéremmel kitüntetett, nyugalomba vonult küldönc-csókája, alázatosan bemutatkozom.
Láthatjátok, hogy amiért nyugalomba vonultam, nem feledkeztem meg az előírásról, hogy ha beszédbe kezd az ember, első kötelessége szabályszerűen bemutatkozni.
Nevemet különben ismerhetitek a hadi jelentésből és az újságokból. De hát tudom, hogy ezzel nem érhetitek be. Először is nagyon röviden emlékeztek meg rólam, másodszor pedig nem is mindenben hitelesen. Ámbár belátom, hogy hitelességet nehéz is kívánni hadi tudósítástól, de éppen azért felteszem, hogy akadnak, akik kíváncsiak az igazságra is, hát emiatt vállalkoztam rá, hogy magam vegyem prés alá magamat. Egyébbként sem tagadhatom meg csókanemzetségemet, amelyről tudjátok, hogy nemcsak egyszer nyitja ki a száját eldanolni a panaszát, mint hattyú atyámfiai. Pedig higyjétek el, tisztában vagyok, hogy csak rontani fogok sorsomon ezzel. Mert az már úgy van, hogy aki nem maga segít tettekkel magán, hanem siránkozik, az aztán eléri, hogy a legrosszabb éri, vagyis tényleg igyekeznek segíteni rajta. Például, meg vagyok győződve, hogy ez az írásom itten csak újabb hírt és újabb kitüntéseket zúdít a nyakamba. Talán még akadémiai tagságot is rám sóznak. Holott ezekben a sorokban éppen azt szeretném beláttatni mindenekkel, milyen keserves dolog az, ha valaki kiváló egyéniség és hogy a dicsőség egyenesen végzetes szerencsétlenség.
Vissza