Nyugat 1924. november 1.

Előszó

Részlet:
AZ ERKÖLCSI ÉRZÜLET EGYSÉGE

Ismeretes dolog, hogy az újabb kor, Locke óta legalább is, elfordult attól a régi nézettől, mely az erkölcstan elveit velünk született, már minden gyermekben csiraszerűleg meglévő s később csak kifejtekező, tudatosságra vergődő jelenségeknek tartotta. Megcáfolták ezt a nézetet első sorban a nagy utasok, akik vad népeket látogattak s azt tapasztalták, hogy ezeknek erkölcsi véleményei a mieinktől s egymáséitól is vajmi sok tekintetben eltérnek. Így lassankint kialakult az az elmélet, hogy az erkölcsi felfogás voltakép a népeknek egyéni fejleménye: más nép, más erkölcs. Aki evvel a tanítással megbarátkozni igyekszik, abban az a kérdés vetődik fel, vajjon egyáltalán tudomány-e az erkölcstan, - annak az ismerete, hogy mi a jó, mi a rossz, ha annyiféle felelet esik rá, ahányféle nép van. Ha nincs annyiféle mennyiségtan vagy természettudomány, ahány a nép, miért van egynél több erkölcstan? Avagy tán olyanféle jelenséget lássunk-e e sokféleségben, mint amilyen az, hogy pl. a csillagászat terén is sokféle népies magyarázattal, egy egész halom kosmologiával találkozunk, de tudvalevőleg csak azért, mert az illető népek még nem jutottak el a helyes, egyedül helyes tudományos ismeret fokáig. E szerint az erkölcstan tarkasága csak onnét származnék, hogy számos vad nép még nem vergődött fel a mi, egyedül helyes, illetőleg annak tartott erkölcstani ismereteink fokára / még nem tudja, hogy az, amit ő jónak tart, voltaképen rossz és megfordítva. Vissza