Előszó
Részlet a könyvből:
Egy egy édes csilingelő rímű vers jött távolról, Erdélyből s azt a jó érzést éreztük, hogy egyszerre gazdagok vagyunk: a magyar irodalom váratlan virágzásba borult.
Ady napja már akkor teljes fényében pompázott s ettől mintha az egész litteratura mezeje felüdült volna, özönnel burjánzott elő, mint hosszú tél után mindenféle fajta növevény, igéret, öröm, Babits úgy jelent meg a meleg napokon, készen, éretten, valami megmondhatatlan édes ízzel, harmat rezgett a szavain, fojtott s szinte túlzott illat áradt a soraiból.
Először egy nagyon kulturált helyen találkoztam vele: a Royal épület ragyogó nagy hangversenytermében. Nyugat-estély volt s ő is felolvasott. Hallatlanul érdekes volt a dobogón. Sovány, fekete ember, hosszú kabátban, olyan Paganini-jelenség, izzó arc, amely befelé remeg, nem szuggerál, de magára vonz, nagyon egyéni deklamálás egy sötétben élő ember, magános, önmagának szóló közlési modor, semmi megalkuvás és semmi kinyilatkozás: művészi játékban való megnyilatkozás: abszolut lelki élet.
Nagyon megszerettem, már szemmel: mulattatott; látványosság: egy igen-igen finom erdei vad, aki riadt szemmel s magára ijedten üti fel fejét a csalitban: figyel, nem lát, de őt látják s megrezzenve állja, hogy körülcsaholják az ezernyi figyelem kopói. Dámvad, szarvas, nagy címeres, karcsú gím. Fekete szeme ijedten lángol, gőggel s merészen a szokatlan helyen és daccal szegül szembe, mint egy nem harcra született, de a veszéllyel szemeszöktibe szembeszálló magános csodaszarvas. Csodaszarvas, aki nem támad, nem tipor, de bátran - s hősien áll és harsányan trombitál: és jelent! s várj, egyszerre eltűnik, de hamar, fuss a nyomán, mert vezet: édesillatú berkekre, ligetek forrásira, boldog rétek üdítő filozófiájára vezet. Fuss, fuss utána, jó szerencse csillog fölötte, ártatlanság és béke és ezernyi kötet könyv fullasztotta boldog hisztéria.
Vissza