Nyugat 1908. január 1.

Előszó

Részlet a kötetből:

Kelet népe

... A finnekkel is úgy vagyunk, mint legtöbb iskolai szerzeményünkkel: tisztelettel elegy semmit nem gondolás, amit nevük hallatára érzünk. S mint ahogy a megszokás gondolattalansága révén némely ismerősünk külső formájáról két kép is tud bennünk élni - a régi, amilyennek elképzeltük, mikor még látásból sem ismertük, s a mostani, a személyes érintkezésből való: úgy fér meg tudomásunkban a finnekről is két kép. Az egyik ez az iskolai, akadémikus, kalevalás, a sajnovicsos és hómezős tizennyolcadik századbeli eszkimó-kép. A másik a svéd mellékízű frauenrechtleres, az arisztokratába oltott demokratikus, az újságtelegrammokból kirajzolódott huszadik századbeli. S mi tagadás benne: egyik sem szól atyafiságosan szívünkhöz. Tisztelni való mint a kettő, de mind a kettő idegen tőlünk. Az ural-altáji rokonság legyen bár még oly megtámogatott: a mi szalonnás világunk csak papiroson rokon azzal a halzsírszagúval. Viszont a mi ugorból sarjadt osztrák maiságunk már természetű kulturvilág, mint ez a skandinávvá fejlett lapp-szamojéd. Ahogy ez a fajbeli magyarságnál is majdnem háromszorta kisebb nép az orosz elnyomás ellen sarkára áll és talpán megáll, az, bizonyára, szívdagasztóan gyönyörű látvány. De ugyanígy eltelt volt szívünk a búrok veszedelmén, s ugyanígy feldobbant, mikor a norvégok felszabadultak. Pedig a magyarnak egyik sem atyafias, s ezenfelül a búr kapzsi s a műveltségre dühös rabszolgatartó pásztorfajta, melynek igen jól futja számadása angol uralom alatt is, a norvég pedig parasztban fogant kalmárnép, mely azért becsületes, mert becsületesség a legjobb üzlet. Vissza