Nyomaveszett

Előszó

Részlet a könyvből:

A nap lemenőfélben volt. Gyönyörű nyári alkony borult a földre. Azon esték egyike közeledett, midőn nemcsak a virágok kelyhei nyilnak meg a lágy szellő érintésére, hanem a szív is feldobog s fogékonyabb lesz a természet felséges szépsége iránt.
A forró nap után jótékony harmat hullt a növényekre. Az a két fiatal utas, kik gyalog járták be a Salzkammergut gyönyörű helyeit, fáradtan tért le a poros útról s az erdőszélen haladtak előre a nedves füvön, melytől üdülést vártak a nagy terebélyes fák hűsítő árnyékában.
Az egyik magas, erőteljes ifjú volt, körülbelül harminc éves, a férfiszépség teljes virulásában. Vidám arckifejezése mutatta, hogy az élet jó és rossz esélyeit könnyű szívvel viseli. Szemében gondtalan, derűit kifejezés ült; pár lépéssel mindig előbbre volt társánál, ki gondolkodva, mélázva követte.
A másik ifjú négy-öt évvel fiatalabbnak látszott társánál. Alkata vékonyabb, gyengébb volt, bár magasságban alig volt közöttük különbség. Vonásai teljesen nélkülözték a másiknak nyilt, vidám kifejezését s szép, sötétkék, fátyolozott szeme rendesen borús kifejezésű volt, mintha titkos bánatot, vagy elnyomott fájdalmat rejtegetne lelkében.
Bár mindkettőn észrevehető fáradtság látszott, gyors, ruganyos léptékkel haladtak előre s az alkonyi fény világításában gyönyörködve szemlélték a magas sziklákra épített kolostort, melynek bádogtetején megtörtek a nap utolsó sugarai s tárt ablakaiból elképzelték a gyönyörű kilátást, melyet két emeletének magasságából nyújthat.
Hosszú, fáradságos, de élvezetes útjokban már idáig jutottak s örömmel nézték a folyót, mely nyájasan látszott okét üdvözölni. Vissza