Nyomárkay István

Előszó

Részlet a könyvből:
Nyomárkay István vallomása pályájáról
Nagyon kockázatos és nehéz vállalkozás az embernek saját magáról pályaképet adnia, mert könnyen lehet, hogy amit én mondjuk talán lényegesnek vagy fontosnak tartok a saját munkáim közül, az utókor - ha és amennyiben egyáltalában foglalkozik velük - nem azokat fogja fontosaknak tartani; de vállalva ezt a kockázatot, mégis megkísérlem néhány rövid pontban összefoglalni azt, amit hát pályámról mondani tudok, és amit mondani kívánok.
Először is a gyerekkoromról. 1937-ben, március 16-án, Budapesten születtem, de gyerekkoromat egészen 1948 őszéig vidéken töltöttem: Makón. Ez a nyugodt, vidéki gyerekkor azt hiszem, hogy későbbiek során is meghatározó volt az életemben; talán ennek köszönhetem azt, hogy igyekszem mindig nyugodt és kiegyensúlyozott, sőt derűs is lenni. Csak sajnálni tudom azokat a kisgyerekeket, akiktől napjainkban az igen korai, erőltetett pályaorientáció folytán lényegében elveszik azt az időszakot, amelyik azután döntő hatást tud gyakorolni egész későbbi életükre. Vissza

Fülszöveg

Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja - egyebek között -, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáz hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit kandidátusi, akadémiai doktori fokozat is hitelesített), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását.
A pályaképeknek általunk választott formája - azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla - reményein szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a 70-es években, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze mi sem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk.
A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására.
A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a hetvenes évek nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel.
Vissza