Nyitott szemmel a természetben

Előszó

Részlet a könyvből:

A sikos angolna.

Angolnával személyesen csak érettségi után találkoztam. Nem mondom, addig is láttam néha-néha, de nem élve és nem egészben. Felszeletelve, füstölve, vagy bepácolva hivogatóan integetett felém a finomabb csemegeüzletek kirakataiból. Olykor-olykor még az asztalunkra is került egy-két szelet. Névnapok, vagy egyéb családi ünnepek alkalmával. Édesanyánk szerette vele megörvendeztetni a gyerekhadat. Szinte milligrammnyi pontossággal és igazságossággal osztotta ki a vásárolt néhány darabot. Előbb azonban szigorúan lelkünkre kötötte, hogy nagyon vigyázzunk az egészségünkre. Az angolna húsa tápláló és ízletes, de a zsíros falat könnyen elronthatja a gyomrot. A nehezen emészthető étel még a jóétvágyú gyermekeknél is súlyos zavarokat okozhat. Beszélt még jó anyánk a mértékletesség szép erényéről, amelyet már zsenge korunkban kell megszoknunk, ha később az életben meg akarjuk állni a helyünket. Az anyai „prédikáció" közben az öt gyermek sóvárgó szemmel nézett az asztal közepén az üvegtálon lapuló angolna-darabkákra. Amikor végre édesanyánk szerető szívéből fakadó aggodalmainak özönét kiöntötte, akkor aztán a kiosztott falatot villámgyorsan bekaptuk, - legalább is mi fiúk, négyen, és sohasem emlékszem, hogy valamikor gyomorrontást kaptunk volna tőle. Mi nem! A húgom ellenben igen. Pedig ő szegényke csak morzsánként eszegette az amúgy sem túlméretezett adagot.
Ismétlem tehát, hogy érettségi vizsgálatomig csak „igen apró részletekben" ismertem meg az angolnát. Abban az esztendőben azonban különös esemény történt velem. Egy szép szeptemberi délután egyszercsak beállított hozzánk Kálmán nagybátyám és így szólt édesanyámhoz:
- Hivatalos ügyben Franciaországba kell utaznom... Vissza