Nyitott szemmel 2010/7.

Előszó

Kedves Olvasó!
„Téli ember, ébredj!... / köszöntsd a rest közönyt / űző friss, zöld özönt" - olvashatjuk tavaszi számunk egyik versében. S valóban, a hosszú, fagyos, havas tél után van okunk örülni a „zöld özönt" sugárzó tavasznak. A tavasznak, amely egyszer s mindenkorra a fizikai-szellemi megújulásnak, az ébredésnek, a szerelemnek, az újrakezdésnek, az örök reménynek vált egyetemes jelképévé.
Téli ember - József Attila szavaival élve - „ébredj a valóra". Nem csak a „fekete arany" az olaj vészesen fogyó tartalékairól és annak következményeiről kell mélyen elgondolkodnunk. Ezzel párhuzamosan van okunk újra és újra rácsodálkozni, de leginkább rákérdezni a körülöttünk és bennünk zajló titokzatos világra. Ki és hogyan hozza elő újra meg újra e tengernyi „zöld özönt", és ki tartja kézben az állandó rendet a látszólagos rendezetlenségben? És vajon a társadalmi-politikai változások rozsdás fogaskerekeit ki olajozza újra meg újra? Vajon milyen titkos mechanizmus részét képezi, és ki működteti ezt, melyet egyszerűen csak úgy hívunk: történelem? És mi, emberek, e gépezet legkifinomultabb alkatrészei, hogyan is működünk, vagy inkább hogyan működhetnénk másként, hogy még inkább harmóniában éljünk önmagunkkal és a környezetünkkel?
Persze, hogy ne csak a nagy kérdések kerüljenek túlsúlyba, mostani számunkban bepillanthatunk abba, hogyan él együtt egy ötgyermekes értelmiségi család a Down-szindrómával született kis jövevényével. Lovász Irén népdalénekes bevezet bennünket a gyógyító hangok világába, majd ellátogatunk Vizsolyba, az ország egyedülálló Biblia-történeti pajtaszínházába. S ha már a tavaszi fáradtságunkat legyőztük, képzeletben beutazhatjuk az örök napfényben úszó Új-Zéland egzotikus tájait.
„Téli ember, ébredj!" Vissza