Nyitott szemmel 2009/3.

Előszó

Élhető világ?
Városkánk hetven-nyolcvan évvel ezelőtti archív filmfelvételeit nézegetem. Macskaköves belvárosi utcácskákban, öltönyös urak sétapálcával, krinolinszoknyás hölgyek napernyővel sétálgatnak. Fejkendős, fonott kosaras asszonykák, mesteremberek csoportokba verődve ráérősen beszélgetnek. Olykor-olykor egy-egy konflis tűnik fel az utcasarkon, útkereszteződésben, majd méltóságteljesen halad tovább. Mindenki arcán derűs mosoly, a letagadhatatlan megelégedettség jelei, a pillanatokban az örökkévalóság - feketén-fehéren. Igen, erre mondjuk ma is: ez még élhető világ volt..., vagy hol volt, hol nem volt, tán igaz sem volt?
A barokkos, szecessziós házak helyét ma kockás üvegpaloták foglalják el. Milliós kacatoktól bűzölgő, túlzsúfolt utak, óriásplakátok és parkolók „színesítik" a városképet. A járdák szinte elnéptelenedve; gyalogos is csak egy-egy buszmegállóban vagy gyalogátkelőhelyen bukkan fel. Többnyire már csak autókon, az éter hullámain és a „hálón" közlekedünk, vagy éppen közeledünk egymás felé...
Egyik hétvégén kamaszlányaimmal elautóztunk, hogy megmutassam nekik gyermekkorom helyszíneit. A ródlipályát, melynek bukkanóin több szánkót is összetörtem, a rétet, ahol szinte naponta „fociztuk ki", koptattuk a mező füvét.
Sajnos egyedül kellett bejárnom emlékeim tereit; lányaim csak az autóból kukucskáltak utánam - mobiltelefonnal a fülükön. Délutánonként egyszerre hat-nyolc barátnővel chatelnek a neten. Testközelből még egyiket sem láttam. Talán néhányukat még ők sem...
„Élhető világ"- hallgatom az autóban a Kossuth rádió egyik állandó műsorát a délutáni dugóban. „Már akinek!"- dünnyögök magamban, mikor hátulról harsányan rám tülkölnek.
„Zöld van! Vak vagy? Menj már!"- kiabál rám egyre hangosabban autóstársam.
„Jó-jó, de hogyan és hova ez a sietség?"- morfondírozom magamban, látva az előttem kígyózó bedugult autósort. Gyanítom, a mögöttem dudáló nem vette a fáradságot, hogy mindezt észrevegye...
Talán jelképes értelemben ma mi is valamiféle „globális dugó" kellős közepébe kerültünk, ezért vagyunk egymással egyre türelmetlenebbek...? De ne egyszerűsítsük le a kérdéseket.
Hadd szóljanak erről nyári számunk írásai. És a száz éve született, de az elsötétült értelemnek korán áldozatul esett Radnótival gondolkodjunk közösen egy valóban élhető világról! Vissza