Nyitány

Előszó

Részlet a kötetből:

Ifjúság

A szerelmespár egy májusi reggelen adott egymásnak találkozót, kívül a városon. A dombon, ahová elsőnek Széky Tamás érkezett meg, sugárzott a tavasz. A Kőrös hátán, a Királyhágó felől, szakadatlanul áradt Erdélyből a havasok lélekzete. A szél a fenyveserdők gyantaillatát hozta. A városban az apácazárdák ablakai egész nap tárva-nyitva álltak s mint a középkori legenda mondja: az apácák kidugták a rácson sápadt ujjukat, aztán hirtelen visszarántották és lecsókolták róla a szabad levegőt. Az ég édes volt a tündöklő város fölött, a bírák enyhén ítélkeztek ezen a napon a zord törvényszéken, a lelkiismeretes ügyvédek minden pört megnyertek, a szegényeket meghallgatták a félelmetesen gazdag jóttevők. Széky Tamás fülébe úgy csengett a villamosok harangozása is, mint a nevetés. A főtéren vidáman nyitottak a kávéházak, a polgármester gyalog sétált be reggel a városházára, a katonák énekeltek a kaszárnyákban s még a helyi lapokból is eltűnt a téli savanyúság.
A domb tetején várta meg Malmos Évát. Pompás szárnyakat szerzett s mikor a lány megérkezett, szakavatott kézzel csatolta fel őket.
- Nem zuhanunk le, Tamás? - kérdezte a leány.
- Ide nézz!... - És próbaképpen fölemelkedett a fák koronája fölé. A madarak elhallgattak egy pillanatra s mikor mind a ketten túl voltak a fákon, túl a házak és villák tetején, érezték, hogy mozdulni se kell, vonzotta őket a tündöklő nap. A fényes mindenség, a határtalanság és az örökkévalóság közelsége mellett olyan kezdetleges volt most előttük lent a földön az emberek tavaszi öröme, mint egy kis illatszertár, amelyben csak alamizsna jut a boldogságból Vissza