Nyíltan, vagy zárkózottan?

Előszó

Huszonöt éve foglalkozom a különböző fokban és minőségben testi sérültek rehabilitációs lélektanával, ami talán mégcsak nem is érdem, de mindenesetre tény. Tapasztalataimat, élményeimet, gondolataimat könyvekben, szakközleményekben és előadásokban tettem közzé. Nincsenek hamis illúzióim, nem tudok konkrét receptet adni, miként lehet sikeres életet élni. Nyíltan, odafordulva a világ felé, megmérettetni magunkat-átélve sikereket és kudarcokat -, vagy befelé fordulva, zárkózottan, kerülve a konfliktusokat. Tudnunk kell szeretni a magányt, a csendes egyedüllét szépségét, az elmélyülés pillanatait, mint ahogy szükségünk van a társas kapcsolatokra egyaránt. A lelki gondok komoly hányada származik abból, hogy olykor valamiből túl sokat, másból meg éppen túl keveset élünk meg. Arra pedig nincsen általános etalon, hogy miből mennyi az éppen szükséges.
Az életet élni kell, bátran vállalva önmagunkat erényeinkkel és fogyatékosságainkkal együtt. A világ ilyen. Szemüvegesek, idősek, sportolók, kisnövésűek vagy éppen langaléták, szőkék vagy feketék, kövérek vagy éppen nem sérültek, vagy daliák, szépek és esetleg kevéssé vonzóak, tolókocsisok vagy éppen bicegők - ez az emberiség.
Mindahányan mások vagyunk és mégis egyformák. Olykor bátrak, máskor segítségre, támogatásra szoruló elesettek.
Figyeljünk egymásra és legyünk készek segíteni a mégoly kevésbé ügyeseket, a sérülteket, mert hiszen ahogy Antoine de Rivarol, a francia filozófus mondotta: „Ahhoz, hogy érjünk valamit ebben a világban, az szükséges, hogy megtegyük, amit tennünk lehet, tennünk kell és tennünk illik". Válogatott tanulmányaimat tisztelettel ajánlom minden olvasónak! Vissza