Nyelvünk és Kultúránk 79.

Előszó

Részlet a könyvből:

"Reményik Sándor valamikor az erdélyi magyar irodalom legnépszerűbb költője volt. 1044 óta viszont, midőn összegyűjtött verseinek két vaskos kötete napvilágot látott, alig beszéltek róla, sőt nacionalista eszmék képviseletével vádolták meg: igaztalanul, hiszen mi sem volt idegenebb tőle, mint a más népek ellen támadó elfogultság és indulat. Az elmúlt évtizedben mindössze két kisebb versválogatása került az olvasók elé: az Imre Mária által gondozott és az Evangélikus Egyház Sajtóosztálya által kiadott Jelt ád az Isten és a Kántor Lajos által a bukaresti Kriterion kiadónál megjelentetett Az építész fia című kötet, és csak a legutóbbi napokban látott napvilágot Imre László, Imre Mária és Sövényházyné Sándor Judit gondozásában válogatott verseinek Erdélyi március, illetve kiadatlan költeményeinek Álmodsz-e róla? című közös kötete. Korábban tizenkét verseskönyve jelent meg, bemutatkozásként 1918-ban Fagyöngyök című munkája, majd 1920-ban Csak így, 1921-ben Vadvizek zúgása. 1924-ben A műhelyből, 1925-ben Egy eszme indul és Atlantisz harangoz, 1927-ben Két fény között, 1932-ben Szemben az örökméccsel és Kenyér helyett, 1935-ben Romon virág, 1940-ben Magasfeszültség című kötetei, végül 1942-ben hátrahagyott verseinek Egészen című kötete. Ehhez járultak még az ún. Végvári-versek füzetes kiadásai a húszas évek elején: ezek alapozták meg Reményik Sándor hírnevét a két világháború között, és ezek okozták a munkásságát sújtó gyanakvást a második világháború után. Most sem beszélhetünk úgy Reményik Sándor költészetéről, hogy a tisztázás igényével ne ejtsünk szót e Végvári-versek történelmi szerepéről és szemléletéről." Vissza