Nyelvtipológiai szöveggyűjtemény II.

Előszó

Ez a jegyzet egy több részre tervezett nyelvtipológiai szöveggyűjtemény-sorozat második kötete. Az első 1977-ben jelent meg, s áttekintést adott a nyelvtipológia történetéről a kezdetektől a XIX/XX. század fordulójáig.
A jelen kötettel megkezdjük a XX. századi tipológiai iskolák tárgyalását - mégpedig egy gyakran nem érdemének megfelelő figyelemre méltatott, de valójában jelentős iskola, az úgynevezett stadiális nyelvtipológia bemutatásával.
A szóban forgó irányzat a szovjet nyelvtipológia első nagy áramlatát jelentette, és nagyjából a 20-as évektől a 40-es évek végéig (amennyiben lezárásának az ún. "marrizmus-vitát" tekintjük, akkor egészen pontosan 1950-ig) létezett. Kialakulásának feltételei - az alábbiakban tárgyalandó konkrétumokon túl - mind a nyelvtudomány egészében, mind a legkézenfekvőbb hagyományt jelentő XIX. századi orosz nyelvtudomány történetében könnyen átláthatók. A múlt századi nyelvtipológia módszertani lehetőségeinek kimerülése mellett a szélesebb értelemben vett századforduló általában véve is új nézőpontokat követelt a lingvisztikában. Ez a korszak a nagy paradigmaváltás ideje volt: az eddig szinte egyeduralkodó újgrammatizmus a legkülönfélébb ellenirányzatokkal találta szemben magát, elegendő csak Schuchardt, Vossler, Saussure, Meillet, Vendryés, Uhlenbeck, Sapir, Baudouin de Courtenay, Scserba és mások egymástól egyébként oly eltérő munkásságára gondolnunk. Külön is kiemelendő az az általánosan megfigyelhető igény, hogy a hagyományosan- indoeurópai, hámi-sémi és finnugor alapon kialakult múlt századi nyelvszemléletet egészen más típusú nyelvek anyagával is szembesítsék. E feladat megoldásában kétségtelen előnyük volt az óriási tapasztalati lehetőségekkel rendelkező szovjet nyelvészeknek, akiket e szóban forgó nyelvek beható tanulmányozására az állam- és kultúraépítés követelményei is ösztönöztek. Vissza