Nyári közjáték

Előszó

Részlet a könyvből:

"Fölfelé kerekítve az esztendőket: majdnem húsz évvel ezelőtt, mikor Borbolyaváron a nyár még az enyém volt, az akkori események színhelyét nem így hívták. Ma sem így hívják. De azóta a Baedeckerbe került, - igazán nem azért, mert akkor, azon a nyáron én ott voltam, - mindenki elhiszi, nem ezért; - egyszerűen fölfedezték, gyönyörű kirándulóhely lett belőle, ország nevezetessége, töröklátta öreg ékszer a történelemből; és mások töltik ott azóta a nyarat, mert akárhol töltik is, immár másoké a nyár - - Idővel, pénzzel mikor sem bővelkedő, az idán mégis megengedhettem volna magamnak, hogy elmenjek és megnézzem a nyarat Borbolyaváron mégegyszer. Nem mertem. Gondolom, még nem vagyok túl egészen mindenen; de én már nem fogok több nyarat látni Borbolyaváron. Vannak borbolyavári nyarak, amelyekből egy embernek csak egyet ad az élet... majd megértitek ezt mindjárt, ha meghalljátok: tizenhétéves voltam és akkor hagytam ott a középiskolát mint jólérett diákkisasszony; s jutalmul, a caslád védő szárnyai nélkül először mehettem el valahová hosszabb időre, zsebpénzzel és tizenhét esztednővel... Annyi fiatalságom és önállóságom volt együtt egyszerre, hogy azt se tudtam, hová tegyem. Az a nyár mindenekfölött az enyém volt, elsősorban az enyém; ... senkinek se votl olyan nyara azon a nyáron, mint nekem. Azelőtt sohasem tudtam úgy szenvedni és soha annyi szépséget meg nem értem, mint azon a nyáron. Soha annyi szépséget.
Azon a nyáron én innen Pestről egyszerűen utánamentem annak, akit szerettem. A lovag patikusnak készült Pesten az egyetemen, az édesapjának Borbolyaváron volt gyógyszertára és a valóság az, hogy a vakációnak egy csodálatos reggelén Borbolyavárra én is megérkeztem egy kofferrel, a kofferben a legjobb ruháimmal s a pénztárcámban olyan összeggel, amellyel rendes havi panziót kellett majdan kifizetnem, - nekem, aki addig legfeljebb villamospénzt ha kaptam az apámtól." Vissza