Nyár füstje (dedikált példány)

Fülszöveg

Pék Pál későn indult, keveset és ritkán szóló költő. Verseiben legerőteljesebben a lehetőségektől való elszakadás félelme, a végletes magány fenyegetésétől való szorongás jelenik meg. Költői példatárában sokszor fordul elő a madár, a kert, a természeti képek általános szimbolikája, de a panteisztikus látomást képes közvetlenné, mélyen áthatóvá tenni. Sebzettségét, kétségbeesett vívódásait zárt formákban, kifeszített strófákban fogalmazza meg. Ahogy egyik kritikusa, Tüskés Tibor írta: "Tulajdonképpen két hangot variál (vagy inkább ismétel): a reményét és a reménytelenségét. Gazdagabban a reménytelenséget, és kicsikart, megszenvedett, ritka felhangként a reményt. Alapállása: a végletek közt hánykolódó emberé; jellegzetes műfaja: a rapszódia. Mint a madár című szép, két részre tagolt, tizenhat-tizenhat sorból álló önarcképszerű versét így kezdi: Ágak rácsain vergődik át, / szakadatlan leng, csapong, / áttetsző rajzként kőre vetve, / könyvön, kenyéren, asztalon, / szaggató szelek véznaságát / idézi, tűre-szűrt vidék / taszítja... A vers második szakaszában pedig azt mondja: De harmadnap, tisztulva csontig, / (makacs esőkben legalább)! / elgondolom: szememben végül / hanyatt zuhan a pusztulás / s állhatatos képekbe oldva / versemben tágasság lobog." Pék Pál e tágasságot keresi könyvében, mely a veszteségek és vereségek gyűrűjéből magasba törő, s így oltalmat is kereső ember sorsának jellemző dokumentuma. Vissza