Kiküldött munkatársunk

Fülszöveg

Négyszemközt a füllel
1. Általában Harminc és negyven között eredményekről és célkitűzésekről beszélni egyaránt tapintatlanság: az előbbi az íróval, az utóbbi az olvasóval szemben - az író hivatkozásra kényszerül, az olvasó hitelezésre, holott már próbára tétetett egyfelől az öntudat az írásban, másfelől a türelem az olvasásban. 2. Hitelpótlék
Jack London óta (?) máig - úgy látszik - kánonná lett, hogy az írót viharos, eltökélt vagy akár kiszolgáltatott élete országokon, társadalmi rétegeken és a legkülönbözőbb mesterségeken vontassa keresztül; földrajzi nevek, a szakmai zsargon szavai, a tudákosságig menően pontos technológiai leírások és ,,cinéma verité" gyorsportrék tanúskodnak arról, hogy korunk írója mindenkor útleírást ír, a valóság tájain utazva. De az olvasó - habár mindez az ő kedvéért történik, és többnyire igaz is lehet - nyugtalanul fészkelődni kénytelen: hiszen olvasói állapotán túl, élete egyetlen hivatás, foglalkozás, mesterség gyakorlásának pillérén nyugszik, és így túlontúl tisztában van vele, hogy akinek túl sok mesterséghez volt készsége, annak talán egyhez sem volt szíve és főleg: kényszerítő sorsa. 3. Létjogosultság
Talán az író emberi becsületének kérdése mindez? Nem pápára hivatkozom, de Sartre pontos rajzot adott, arról beszélvén, hogy az író, ha mesterségéből él, mindenkor kénytelen eltartottja a társadalomnak. Kénytelen, mert vagy alulfizetett vagy túlfizetett; egy irodalmi műnek a társadalomra való hatásában jelentkező értékét mérni, különösen jelen időben, azaz az író életében, amíg a térítésnek még értelme lehet, szinte lehetetlen. így az író, meglehet, mentegetőzik és igazol, kézzelfoghatóbb és elfogadottabb szakmákra való készségét mutogatva bizonyítja, hogy nem mint egyébre alkalmatlant, fogadták fel a múzsák. Egy hal, ha igazándi hal, a vízből égbe szárnyal: ez semmiség. És semmi ég sem kötheti meg szárnnyal. A porban vígan araszol. Odvas törzsön harkály. Mikor újra vízbe érsz, mondd, hogy hal maradtál. Ez a verseskötet irónia és pátosz keveréke. Költője nem becsüli le az utóbbit, de nem akarja egyedül meghatározó szerephez sem juttatni. Legfontosabb verseinek dísztelen stílusa nem valamiféle költői gyengeség bizonyítéka, hanem önkéntes lemondás a szép megoldásokról, nehogy könnyed, formai tökéletességében andalító válasz szülessék kérdésére: ,,Repülj hajóm! hol a holnap hőse?" Az irónia tehát a megformálás szándékos érdességében bujkál, a lánglelkű indulatoktól és a nagy szavaktól való, tiszteletre méltó tartózkodásban. Vissza