Novemberi hajnal

Előszó

Részlet a könyvből:
"- Babfőzelék a vacsora... - mondja valaki halkan elől a sorban lelkesedéssel és meggyorsítja lépteit.
- Bab! - hullámzik végig a soron és gyorsabban kopognak a bakkancsok vaspatkói az udvaron át vezető cementjárdán.
A papírüzemből most mennek cellájukba a rabok.
Hat óra. A fogház udvarát homályosan világítja meg néhány pislákoló villanylámpa. A lámpák alatt feltűzött szuronnyal fegyveres fogházőrök állnak. Nyirkos és hideg a levegő, délután esett is, még lucskos tőle a föld és fényes a cementjárda.
A hosszú libasorban, ahogy a bejárathoz érkeznek a rabok, mindegyik előre nyújtja a fejét, szaglásznak; igaz-e a babfőzelék? és derülnek a sápadt, szakállas, megnyúlt arcok. Most már biztosak a vacsora felől. Eddig csak remélték. Hátha. Mert gyakran előfordult, hogy ott elől bemondtak valamit s mire a kapun átjutottak, jött a meglepetés, nem krumpli, hanem káposzta! A káposzta pedig rossz. Itt nem jó. Vízben megfőzik egy kis sóval és nincs íze. Meg aztán hetenként háromszor kapják. Inkább krumplit, vagy babot adnának. Az jobb. Nem lehet elrontani az ízét, megtömi az üres hasakat. Utána jól lehet aludni. Bő káposzta termés lehetett az idén, hogy mindíg csak káposzta, káposzta. A rabok azonban únják. Csak kevesen eszik meg. Inkább csak az újak, akik még nem undorodtak meg tőle. A többiek beleöntik a híg káposztát a kiblibe. Oda való, mondják és éhesen fekszenek le. Arra gondolnak, hogy másnap reggel egy evésre megeszik az egésznapi negyvendekás kenyeret." Vissza