Előszó
Lehet, hogy egy-két olvasónak csalódást okozok azzal, hogy nem vágok bele rögtön a "véres" jelenetekbe, de előtte el kell mondanom az előzményeket, mert ezek nélkül értelmetlen lenne a történet....
Tovább
Előszó
Lehet, hogy egy-két olvasónak csalódást okozok azzal, hogy nem vágok bele rögtön a "véres" jelenetekbe, de előtte el kell mondanom az előzményeket, mert ezek nélkül értelmetlen lenne a történet. Biztosan észreveszik majd, hogy a saját életemről többet írok, mint a Laciéról, de ez természetes, hisz az életét mindenki csak maga ismeri tökéletesen. A Laci életéről csak annyit tudok, amennyit nekem elmesélt belőle. A közös életünkről pedig ígérem, a lehető legrészletesebben beszámolok, hiszen erről szól a könyv.
Mivel nem vagyok szakavatott író, és az emlékezetem is hiányos, ezért a történetek nem mindig időrendben követik egymást a könyvben. De annyi minden történt velem az öt év során, hogy nem mindig tudom időrendbe tenni az eseményeket. Kérem, ezt nézzék el nekem. Lehet, hogy több ellenszenvet, mint rokonszenvet váltok ki magunk ellen azzal, hogy leírom az életünk igaz történetét. De úgy vagyok vele, hogy "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". Ezzel talán megszabadulok a rengeteg fájdalom egy részétől. A könyvben szereplő egyes személyek nevét szándékosan megváltoztattam. Ezzel szeretném elkerülni azt, ha esetleg egy személyről olyan dolog derülne ki általam, amiről eddig senki nem tudott. Például az, hogy ismert minket.
Végül köszönetet szeretnék mondani dr. Szalai László börtönparancsnoknak, Simaháziné Ibolya nevelőnőnek és Joó László alezredesnek, mert segítségemre voltak, amikor szükségem volt rá, és hozzájárultak ahhoz, hogy e könyv megszülethessen.
Vissza