Nőttön nő tiszta fényük

Előszó

SZENTTÉ AVATOTT ÍRÁS

Petőfi élettörvényét fölírva látjuk itt szellemarcára éledő, haldokló virágbetűkkel is. Ez az összes költemények mottójának szánt remekmű mintha a semmiből szállt volna ide a selyemre, világgá sokasodott, nincs meg a kézirata, talán nem is volt, egy egész élet tollvonásaiból állt össze, mindent kifejez a költő lényegéből, még Segesvár előérzetét is a föláldozás szavában. „Szerelmemért föláldozom /Az életet, / Szabadságért föláldozom/Szerelmemet." Azt mondja, az ember kiteljesedése a szabadságban mindennél fontosabb, míg a szabadság a szerelmet teljesíti ki. Tudjuk, a szabadság és szerelem, a politika és szerelem, a szellem és szerelem, a munka és szerelem úgy állnak a magyar költészetben, mint eligazító csillagképek. A mindig azonos ikerszó nem csak a férfi és nő kapcsolatát jelenti, hanem az én és te, az ember és világ közötti szívbeli azonosulást. És a szerelem a költészet is. Akár a reszkető bokor finomságában, akár a Nemzeti dal tömeges eskütételében, mikor a költő olthatatlan tűzként lobogott végig a tavaszi esőben, Júliája tükörfényétől boldogan. Ma, március 12-én, a készülődés évfordulója van, holnap ül majd le otthoni asztalához, hogy lejegyezze a Talpra magyart, melyet a szabadság istennője súg neki magyarul, míg a másik asztalnál felesége varrja nemzeti fejkötőjét. A hangulat még békésen vasárnapias, de szerdára majd a kelme, ez a valaha növényi anyag is megéled piros-fehér-zöld színekben nyíló virággá. Március 15-e sodró lelkesedése vetül majd vissza a családi életképre. Vissza