Filmperdülések (dedikált példány)

Előszó

...vagy (ha az ént sikerül elhagynom) rémmesének indult, s majd meglátod, Tisztelt Olvasó, igen, Te, hogy mivé fajult, fajtalanult...
Megette a sárkányt. Szőröstül-bőröstül, cakla-pakla. A hét próbából egy már teljesítve, indulhat? A kérdés csupán az, hogy megelégszik-e a hőn áhított ezzel a hőstettel, vagy további megpróbáltatások állnak Zsóka előtt glédában, mint erdőben a fák, csak pillanatnyilag még nem látja a fát az erdőtől. Mindenesetre úgy érzi, teljesített és mehet. Igaz, kissé elnehezült, ősárkánysága apránként beleépült, ahogy fülétől a farkáig lépésről lépésre araszolgatott eleinte fehér fényű, később vérvörösre színeződött fogazatával vaskos, tömör testében. Oszloplábain most aztán alig.
Ha már kiálltam érted a főpróbát, érdekel az áhított jutalom. Van még hajad? Fogad? Nem őszültél bele a végeláthatatlannak tűnő várakozásba? Szerdánktól, attól a záporos-csókos-villámos-autós éjszakától számítva egészen hétfő reggelig, az április elsejeiig, a förmedvény elpusztításáig.
Kiálltam az első próbát, remélem, több nem lesz, mert mire hozzád juthatok, pontosabban testedhez férkőzhetek, hogy türelmetlen remegéssel szétkapkodjalak, összerakjalak, s ismét szétszedhesselek, belevénülök. Már most is találnál rajtam apró szépséghibákat. Reggel belenéztem volna a tükörbe, csakhogy a térdemig sem ért (mármint a tükör). Csupán oszloplábaimat láthattam meg benne, azaz az egyiknek egy részletét. Mit mondjak, eléggé zöldragyavert. Végigsimítottam karmokban végződő mellső lábammal (persze hogy a jobbal) emberszokás szerint a pofámat és a hasamat. Az sem különb. Remélem, hogy tekintetem, amely oly nagy hatással volt rád, hogy szinte belebénított vízverte kocsid öblébe, még a régi. Megpróbáltam optimistára venni a figurát: te sem válhattál ez alatt a tengernyi idő alatt szebbé. Igaz, nem ettél sárkányt, nem is kaptál ilyesfajta feladványt, s ha nem változtattad termetedet - örökkön palacsintafaló pocakodat kivéve mihez kezdesz velem? Vissza