Előszó
Részlet a könyvből:
Szinte nem látott és nem halott. Automatikusan mutatta meg az igazolványát. Észre sem vette, hogy már másodszor nyujtja a kalauz felé, aki mosolyogva szólt hozzá:
- Köszönöm, doktor úr, egyszer már tetszett mutatni.
Zavartan nézett fel:
- Maga az, Józsi? Észre sem vettem, annyira elgondolkodtam.
A kalauzon látszott, hogy örül ennek a pár odavetett szónak. Mielőtt a villamosvasúthoz került, néhány évig szolga volt a Könyörület-Háza kórházban és a főorvos osztályán teljesített szolgálatot. Szeretett volna beszélgetni, de a kocsi új megállóhoz ért és néhány utas szállt fel. Válasz nélkül mégsem hagyhatta kedves szavait:
- Láttam, hogy a doktor úr igen fáradt, nem akartam alkalmatlankodni. Pardon! Kiszolgálom az új felszállókat.
- Csak rajta, Józsi! Első a kötelesség!
Ez a váratlan találkozás felrázta fáradtságából. Érdeklődve nézett szét a kocsiban. Tőle oldalt ült egy fiatal asszony. Szépsége észrevétlen maradt volna, de a mellette ülő kis szőke, négyéves angyal az egész kocsi figyelmét magára vonta. Nagyranyitott kék szemével leplezetlen gyermekérdeklődéssel nézett a doktorra s mint aki új titkot fedezett fel megszólalt:
- Anyuka! Miért mondta a kalauz bácsi annak a bácsinak, hogy doktor úr, hiszen nincsen rajta fehér kabát?
A kocsiban egyszerre derűs lett a hangulat, pedig az utasok kábultan ültek a hőségben és idegesen huzogatták izzadt testükre tapadó ruhájukat."
Vissza