Előszó
Kedves Olvasónk!
Óriási megtiszteltetésnek éreztem, amikor kollégáim megkértek, írjak én előszót a Nők Lapja Nosztalgia második kötetéhez. Boldogan elfogadtam a felkérést, majd azon kezdtem...
Tovább
Előszó
Kedves Olvasónk!
Óriási megtiszteltetésnek éreztem, amikor kollégáim megkértek, írjak én előszót a Nők Lapja Nosztalgia második kötetéhez. Boldogan elfogadtam a felkérést, majd azon kezdtem gondolkodni, vajon miért pont én? Talán mert a nyolcvanas évek az én éveim voltak. És velem együtt mindazoké, akik szintén ezekben az években váltak felnőtté, alapítottak családot, vagy épp ellenkezőleg: lázadtak és hátat fordítottak a társadalmi elvárásoknak- Hiszen a nyolcvanas éve a nagy megtisztulás és megújulás évtizede volt. Ha jobban belegondolok, mintha MINDEN ez alatt a tíz év alatt változott volna meg. Vagy lehet, hogy csak nosztalgiázom?! Jól emlékszem, harmadik gimnazistaként visszautasították a vízumkérelmemet, amikor édesapámmal egyhetes társasutazásra indultunk volna Spanyolországba. Az indok rossz magaviselet Pedig én csak egy nagyszájú kamasz voltam, a nyolcvanas évek elején. Nagyon összetörtem, azt hittem, minden örökké így marad. Szinte gyerekként nem sejthettem viszont, hogy mindez már előszele volt valami nagy változásnak. Aztán emlékszem még az érettségi kínjaira, aztán a felvételire, amely persze nem sikerült elsőre. Hát persze, hogy nem, hiszen az a fiatalkori szerelem közbeszólt... A szerelemből pedig házasság lett, majd megszületett az első fiam, és valahogy minden más is elrendeződött magától: felvettek az egyetemre, letettem a nyelvvizsgát és Bécsbe is kijutottam. Mindeközben pedig nagyban tomboltak a nyolcvanas évek szerte a világban és itthon is: a diszkóknak leáldozóban volt, újra divatba jött a miniszoknya meg a bőrnadrág, és tért hódított az aerobik; betört az angol popzene, bejöttek az országba az első nagyobb nyugati márkák és az emberekben mind sürgetőbbé vált a szabadság iránti vágy. Én pedig eközben újságíró gyakornokként szorgalmasan kopogtattam a szerkesztőségekben, lehetőségért így jutottam el (majd sokszori próbálkozás után be is) a Nők Lapjához. Hosszú, kalandos és boldog évek következtek, nagyon élveztem minden percét. Amolyan szerelem volt ez is, amelyről nehezen mond le az ember. Az étet aztán elsodort az újságok világától, és közben a nyolcvanas évek is lassan elteltek. Aztán váratlanul, amikor már azt hittük, semmi rendkívüli nem történhet velünk, hirtelen megfordult körülöttünk a világ: 1989, és a Fal leomlott! És mi hirtelen felnőtté váltunk. Ami pedig engem illet, egyszer csak, váratlanul visszacsöppentem a sajtó világba: a Nők Lapja kiadója lapigazgatót keresett, és én lettem a szerencsés kiválasztott. Ennek immáron hat éve. Habár azóta sok más magazinnal is foglalkoztam, az a bizonyos szerelem, amely a nyolcvanas években a Nők Lapja iránt lobbant bennem, a mai napig tart Kedves Olvasó! Nosztalgiázzunk együtt a nyolcvanas évekről ezzel a fantasztikus könyvvel!
RUSZKAI NÓRA
vezérigazgató-helyettes
Sanoma Budapest Kiadói Rt.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal