Előszó
A karácsonyt rendszeresen nagybetűvel írom, pedig tudom, hogy nem így helyes. Rájöttem, hogy miért: nekem a KARÁCSONY minden. Aki és ami fontos, az ott van az asztal körül, vagy várakozik...
Tovább
Előszó
A karácsonyt rendszeresen nagybetűvel írom, pedig tudom, hogy nem így helyes. Rájöttem, hogy miért: nekem a KARÁCSONY minden. Aki és ami fontos, az ott van az asztal körül, vagy várakozik becsomagolva a fa alatt. Sajnos ma már ez egy képzeletbeli társaság, mert többen elmentek, így például a nagyapám is, aki gyerekkoromban a faluban sétált velem, amíg a szüleim feldíszítették a karácsonyfát.
Kislányként kimondhatatlan izgalom fogott el már december közepén, s amikor már tudtam, hogy a szüleim hozzák az ajándékokat, szorgalmasan kutattam a fiókokat. Leginkább sikertelenül, ami nem is olyan nagy baj... Túlzott lelkesedésem, ami az ünnephez kötődött, nem csillapodott az ajándékozás után sem. A pisilős babát azonnal levetkőztette, és a kollekcióból egy másik ruhát adtam rá, majd megigazítottam a szemöldökét, a maci szőrét pedig megritkítottam a nagyollóval, hátha megerősödik ettől.
Túlzott lelkesedésem azóta sem hagyott alább az ünnepet illetően, legfeljebb az ajándékokat nem cincálom szét darabjaikra, mert azóta rájöttem, úgy nem tudnám őket használni. Mióta megszületett a fiam, inkább azon izgulok, hogy tudok-e neki örömet szerezni az évek múlásával... Talán nem is az ajándékkal, inkább azzal a hangulattal, amit otthon tudok varázsolni: fenyőgallyakból és örökzöldekből font koszorúval, saját készítésű sütikkel, hangulatos, meleg fényt adó gyertyákkal, hogy érezze, az ünnepre készülni kell, mert tényleg csak akkor lesz örömünk benne, akkor lesz a miénk, ha lépésről lépésre közeledünk felé.
Vissza