Előszó
Tudományos alapossággal, szépírói igényességgel, mívességgel, az emberi sors - és egyben a kortörténeti hitelesség - ábrázolásához elengedhetetlenül szükséges beleélőképességgel megírt kötetet...
Tovább
Előszó
Tudományos alapossággal, szépírói igényességgel, mívességgel, az emberi sors - és egyben a kortörténeti hitelesség - ábrázolásához elengedhetetlenül szükséges beleélőképességgel megírt kötetet ajánlok a nagyra becsült olvasó szíves figyelmébe. Nem fog csalódni, s nem fogja unott, hanyag mozdulattal félredobni. Sőt, elolvasása után kedvencei között tartja majd számon. Föltéve természetesen, hogy érdeklődik a régmúlt idők eseményei iránt.
A szereplők azoknak az asszonyoknak a sorából kerülnek ki, akik nemzeti történelmünkben kimagasló szerepet töltöttek be. Sokban hasonlatosan egymáshoz, sokban különböznek is. A közöttük meglévő eltérések jobbára abból adódnak, hogy különböző történelmi korokban éltek, merőben eltérő gazdasági, társadalmi, politikai körülmények között. Más és más volt az a szellemi közeg, az a kulturális környezet is, amelyben gyermekből ifjúvá, majd felnőtté értek. Az állandó elemek mellett az idő múlásával módosultak azok a társadalmi normák, elvárások, erkölcsi értékrend is, amihez hétköznapjaikat, ünnepeiket, viselkedésüket, a szűkebb és tágabb környezetükkel való érintkezés formáit, egész életvitelüket, családjuk, udvartartásuk teljes rendjét kötelezően, olykor ellenmondást nem tűrően igazítanunk kellett. Ez azonban nem változtat a lényegen, azon, ami közös bennük: kivételes intelligenciájuknak köszönhetően sikeresen játszották el a politika, a történelem színpadán azt a szerepet, amelyet más helyettük eljátszani nem tudott, mert erre az alakításra ott és akkor csak ők kaptak lehetőséget. S más asszonyok fölé éppen azért emelkedhettek, mert ők képesek voltak felismerni a gyorsan elröppenő történelmi pillanatot, alkalmat, a lehetőséget, ami egyszeri és megismételhetetlen, s éltek a történelem által fölkínált lehetőségekkel.
Vissza