A női mentalitáskutatás és életmódelemzés aktualizált problematikája, hogy az emancipálódott nők miért találják nehezen önálló hangjukat, és a patriarchátus alakította rendszerbe simulva hogyan próbálnak helytállni. A Női beszély című kötetben összefoglaló olvasható egy történeti kutatássorozat következő állomásáról, amelynek visszatérő kérdésfeltevése, hogy a több évezredes lemaradásban lévő nők miképpen élnek a publicitás adta lehetőségekkel, valamint hogy megnyilvánulásaikban hasonló hatásfokot érnek-e el, mint a gyakorlottabb férfitársak. A nyilvánosság előtt megjelenés minden időben a dominanciát, és a hatalmi státus kialakításának lehetőségét jelentette, nem mindegy tehát, ilyen alkalmakkor a nemek milyen arányban érvényesíthetik nézeteiket. Mára ugyan egyre több női közbeszélő jelenik meg, de a súlyozott témákban, véleményalkotóként nőt alig hallhat/láthat a közönség. A kötetben idézett kortárs közszereplők és politikusok beszédeiben tapasztalt megfelelési stratégiák alkalmazása/nem alkalmazása alátámasztotta a hipotézist, miszerint a nemek kommunikációs aktusai hasonlóak, de a nők részéről a férfias minta követése, valamint egyfajta akkomodáció tapasztalható. A miértre keresett válaszhoz a monográfia történetkritikai fejezete nyújt segítséget, a hogyan taglalására pedig az irányadó módszerek alkalmazásának (pl. tartalmi- és kritikai diskurzuselemzés) eredményei szolgálhatnak. "Korszakos összegzés tehát mindez, számos tudományterület számára konfrontációs felület, kihívó meglátások gyűjteménye, s az előtörténet és a kortárs "utótörténet" révén nemcsak a jelenkor, hanem a belátható jövő felé megtett út egyik tudományos mérföldköve is. (A.G.A)"
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.