Nizsinszkij

Előszó

Negyven éven felüli, kissé elhízott férfi éldegél egy svájci elmegyógyintézetben. Nem tartozik a visszataszító betegek közé. Rendesen, tisztán öltözködik - különösen a szép nyakkendőket szereti -, rendkívül barátságos, jóindulatú. Orvosai, ápolói, az egész személyzet imádják. Sokat sétál - néha sakkozik. De szó nem hagyja el az ajkait. Időnkint meglátogatja a felesége, - aki hosszú évek óta tartja ebben a kitűnő intézetben -, ilyenkor mosoly vonul át az arcán, de aztán megint másfelé néz - az ő belső világába, melynek fantomjai neki eleven valóságok, - míg maga a világ, a mi reális világunk, elmosódott árnykép, melyről talán már emlékei sincsenek. A testileg jó állapotban lévő, még fiatal férfi gyógyíthatatlan elmebajban, schizophréniá-ban szenved. Ez Nizsinszkij, minden idők legnagyobb tánc-zsenije, a hideg régi Orosz Balett oszlopa és büszkesége, aki néhány évi ragyogó pályafutás után belezuhant a szellemi sötétségbe.
A könyv legszebb érdeme, hogy Nizsinszkijnek ezt az emberi zsenijét tudja éreztetni. Feltárja egész érzés- és gondolatvilágát. Mikor az ember a könyvet kezébe veszi, azt kérdi: - lehet-e egy táncosról, - végső eredményben technikai közvetítőről, - könyvet írni? Még ha a könyv teli van a táncszerzés uj, forradalmi formájának s az Orosz Balettnek történetével, alakjainak rendkívül érdekes rajzával is. Romola megadta rá a választ. A könyv egy fiatal zseni, egy ragyogó ember s egy földöntúli szerelem története - érdekesebb minden regénynél. Világsikere bizonyítja. Vissza