Nincs megállás/Földi Jánost bekapta a város

Előszó

Ez a kötet a szerző két ismeretlen kisregényét mutatja be. Első írásai közül valók, az 1932-33. évekből. Az új olvasó tehát az akkor még kezdő író indulásával ismerkedhetik meg. Mégpedig olyan kezdő író első próbálkozásaival, aki irodalmi pályafutása elején könnyebben bánt a nehéz kalapácsokkal és fűrészekkél, mint a tollal. Ismerte ugyan az élőszó tömegmozgósító erejét s használta is hatásosan a munkások gyűlésein, de tollat fogó nehéz keze és a kéziratba akadozó pennahegy le-lemaradozott nyargaló képzelete mögött. Ráadásul azt sem tudta még, hogy az író mesélőkedve mennyire térhet el a valóságtól. Szépítse-e avagy olyannak rajzolja, amilyennek látszik. Szerző az utóbbi mellett döntött, mert vádolni és támadni kívánt egyszerre: a harmincas évek valósága igen alkalmas volt erre. A nagy gazdasági világválság idejét éltük akkor Romániában. Munkanélküliség, nyomor, üldöztetés, börtön és nemzeti elnyomás tizedelte a munkásosztály legjobbjait és a szegényparasztság meg a dolgozó kispolgárság százezreit.
Szerző ifjúságának minden hevével bizonyítani kívánta: embermódra lehetetlen a feudalizmussal összeszövődött kapitalista Romániában élni. Eme szándékából azonban csak valami sötét, vígasztalanságot tükröző nyomorregény sülhetett volna ki, ha történetesen nem születik olyan harcos, felvilágosult ipari munkások közé, akikről csak le kellett írnia, mit művelnek, mit akarnak, mit tudnak, mire vágyakoznak, hogy első írásai is jóval többnek bizonyuljanak a mult puszta tagadásánál.
A régi és új olvasó ebben a könyvben voltaképpen a romániai munkásmozgalom erdélyrészi leírását kapja a válság éveiből, amikor is a föld alá kényszerített kommunista pártnak sikerült az új vérengzésre készülő imperialisták terhei alatt vonagló munkástömegek mozgósításával áttörni a szuronyok és cenzorok vasgyűrűjét, a betiltott párt- és szakszervezeti mozgalom váraiul pedig a nagyüzemeket és műhelyeket hódította meg. Vissza

Fülszöveg

Nagy István mondja a Nincs megállás -ban megjelenő, eddig ismeretlen két kisregényéről: „Ezek az írások nem juthattak el széles tömegekhez. Szerző saját kiadásában jelentek meg, kevés példányszámban, annak is nagyrészét a sziguranca elkobozta, kommunista propagandaként üldözte, szerzőjét perbefogta, szerzői voltát az ügyészség kétségbevonta, nem hitte, hogy egy famunkás képességéből ilyen írásokra is fusson, valami rejtélyes intellektuelt keresett személye mögött. Városi és Falusi Dolgozók Naptárának szerkesztőit, a szerző legelső elbeszélését leközölték, sokévi börtönre ítélték. Azokat a munkásokat pedig, akik Földi János történetét szülőfalujukban terjesztették, láncraverve gyalog hajszolták a kolozsvári ügyészségi fogházba. Szerző maga is már a dési börtönben érte meg Nincs megállás című regényének megjelenését. Első példányát rácsok mögött csempészték be hozzá és olvasták fel a vele együtt bebörtönzött munkásoknak. Ezek magukra ismertek a regény hőseiben, hiszen arról mesélt, miként szállják meg a sztrájkolok a nagyüzemeket. A dési börtönbe internált vasúti munkások a regény kinyomtatásával egyidőben foglalták el a vasúti műhelyeket és választották meg harci sztrájkbizottságaikat, a mai üzemi bizottságok elődjeit. Regény és valóság tehát egybefolyt, egymást kiegészítették és előmozdították. Ezek a kisregények az újtípusú munkáspártok harcosainak néhány arcképét őrzik s ki ne nézegetné szívesen és meghatódás nélkül ifjúkori fényképeit, ha mégoly erős férfiú is? Jó emlékezni, milyenek voltunk, hogy igazán értékelni tudjuk, amit manapság értünk el és amit még elérhetünk, a szocializmus felé haladó népi demokráciák útján." Vissza