Előszó
Rendhagyó könyvet tart a kezében az olvasó. Írója Erőss Attila "független író", nem csak most vált azzá, amikor az írónak jószerint nincs is más választása, hanem akkor is az volt, amikor az ilyesmi egyáltalán nem volt divatban. Ha viselte is a "bársonyzsinort" vagy "bársonypórázt", amellyel az elmúlt hatalom állítólag az alkotókat és művészeket vezette, ez az idő csak nagyon rövid ideig tartott. 1947 és 53 között Marosvásárhelyen újságíró, majd 1953-54-ben az Igaz szó szerkesztője, akkor kilépett a sorból vagy kiléptették, ez mostmár mindegy, s a továbbiakban egészen nyugdíjazásáig jogászként dolgozott. Eleinte mint törvényszéki bíró, majd mint jogtanácsos. S esténként, hétvégeken, szabadidejét feláldozva írta verseit, színdarabjait, elbeszéléseit, kisregényeit, melyekben a mindennapok lüktetését, érzéseit, indulatait ragadta meg irodalmi formában. Valamikor a boldogult "aranykorban" egyik, azóta elhúnyt nagynevű költőnk tréfás irigységgel beszélt a független alkotókról, írókról, költőkről, akiknek tisztességes polgári mesterségük is van, s megélhetésükben, exisztenciájukban nem függnek senki kegyétől, sem a hatalomtól, sem a hivatalos irodalom koriferusaitól. Írhatnak amit akarnak, legfennebb írásuk az asztalfiókban marad. Erőss Attila ilyen író volt. Elszórtan napilapokban, folyóiratokban jelentek meg elbeszélései, jegyzetei, kisregényei, néha egy-egy verse. De sohasem tett engedményt, tiszta lelkiismerettel vállalhatta minden leírt sorát.
Nincs kegyelem című kisregénye tárcaregény. A tárca, a tárcaregény, ez a napisajtóhoz szervesen kötődő műfaj, valaha nagyon népszerű volt az olvasók és az írók között egyaránt. Az olvasók egészen biztos, ma is kedvelnék, csak az írók feledkeztek meg róla valahogy. Ebben bizonyos fokig a szocializmus sajtóviszonyai is közrejátszottak. Nehéz volt tárcát írni, mondjuk, a Tartós békéért és népi demokráciáért című lapba. De közrejátszhatott a sznobizmus is, a tárca, a mindennapok irodalma, nem volt elég előkelő, elég elvont egyesek számára, mások egyszerűen, lehet, csak kényelmesek voltak, a mindennapok irodalma mindennapi penzumot is jelent. Erőss Attila elvégezte ezt a penzumot. Az élet nagy fordulatait, de apró történéseit is pergő, izgalmas, fordulatos írásokban örökíti meg. Könnyen olvasható, mintegy csevegő stílusban, mégis művészi színvonalon. Ő maga "szemérmesen" nem is tartja ezt különösebb művészetnek, szerinte a tárcaregény nem egyéb, mint az újságírás legmagasabb szintű formája, ő pedig csak újságíró. Amikor ezt mondja, felnéz s egy kicsit várja, hogy megcáfolják. Ezt, a Nincs kegyelem című regényét olvasva nyugodtan megtehetjük. Legyen! Újságírás a legmagasabb szinten, de akkor ez már mégiscsak művészet.
Vissza