Nincs irgalom

Előszó

Részlet a könyvből:
Nem vonom kétségbe a Teremtő istenségét. De ha az Úr a kezdetek kezdetén, miután a semmiből és a mindenből létrehívta önmagát, nem okult volna azokon a katasztrófákon, amelyeket legbensőbb lényével való összeütközései során élt át, a világ, amelyet megalkotott, már az első percben eloszlott volna. Nem maradt volna belőle több egy kihült gondolatnál. Valamikor, amikor még csupán sejtettem ezt az igazságot, az őszinteség és a megtisztulás vágyától sarkalva, háborgó vallomással ostromoltam az Úristen megfejthetetlen bölcsességét. Akkor tudtam meg, Isten maga intézte úgy, hogy az egyik ember állandóan a szándékaiban haladjon, a másik ember pedig lehajtott fejjel, vagy fogcsikorgatva, mit sem sejtve, vagy mindent tudva, állandóan azon harcoljon, hogy szembefordulhasson vele és elállja az útját.
Ma már tudom, a Mindenható kit mire rendelt. Az igazság az övé. Nyugodtan beszélhetek tovább magamról. Vissza

Fülszöveg

A serdülő kor, a férfivá érés, tavaszi vihar erejével kirobbanó lelki válsága, a pubertás drámája már több reprezentatív jelentőségű írót foglalkoztatott. Sokrétegű probléma ez, melynek konvenciókkal, prüdériával, megnemértéssel elszigetelt ködös útvesztőiben Freud gyújtott irányító világosságot. De még a freudi lélekreflektor mellett is éles szem, biztos érzék, ki nem sikló ítélőképesség kell ahhoz, hogy egy író a zsendülő élet első másfél évtizedének olyan művészi diagnózisát adja, mely minden bujtogató olcsó hatást kényesen kerülve, eleven, nagyvonalú lélekrajzzá teljesedik ki.
Bibó Lajos "Nincs irgalom!" című új regényében írói rendkívüliségének teljes vértjében áll szembe a serdülő kor problémáival. Szuggesztív és izgalmas őszinte önvallomást tesz a gyerekember ama lelki összeütközéséről, amikor az álmokkal körülfelhőzött vágyakra rádöbben a meztelen valóság.
Bibó Lajos szerves egésszé kapcsolódó, forró líraisággal átszőtt epizódokon mutatja meg, érzékelteti, hogy "nincs irgalom" az illúzióknak, a naiv és szűz életszemléletnek abban a siralomházában, ahová a mimózaérzékenységű gyerekember jut az élettel, a valósággal való első gyilkos összeütközés után, amikor a szívvakság boldog napjai visszahívhatatlanul eliramodtak. Bibó dinamikus erejű, patakzó lendületű prózája, vérbő temperamentuma, emberformáló erejének széles skálája, megfigyeléseinek pontossága, minden fülledt líraisága ellenére is fegyelmezett, kemény logikájának ellenőrzése alatt álló elbeszélő módja kitűnő segítő eszközei abban, hogy a regény az átéltség, az élményszerűség csorbanélküli hatását tudja kelteni.
A "Nincs irgalom!" írója eddig sem kerülte azokat a témákat, melyek a tehetség, az írói alkotás súlyos próbakövei. Bibó Lajos már eddig is meggyőzött bennünket, arról, hogy látása nem merül ki az élet felszínének figyelésében, nem éri be könnyű sikerekkel, az írással zsonglőrködés szemfényvesztő léha játékaival, hanem azon az úton tör előre, mely a leghosszabb, legtövesebb, mely az írót önmagához, egyénisége teljes feltárásához vezeti el. Vissza