Nincs beszédülés

Fülszöveg

Tandori Dezső új könyve nemcsak kiegészítése és folytatása a szerző korábbi műveinek, de összegzése és bizonyos értelemben tagadása, ha nem is megtagadása mindannak, amit Tandorinak a beszéd megbűvölt terében tartózkodó munkái megosztottak velünk.
Nincs beszédülés-, hozza nyilvánosságra tudatosan vállalt kényszerhelyzetét, a beszédről - mint legfontosabb írói eszközről-való lemondás paradox gesztusát mindjárt a cím. Talán csak azért, hogy a könyv, ez a kivitelezésének következetességében még a Tandori-életmű darabjai közt is példátlannak mondható kísérlet már ténylegesen a szó felmentő akadálya - szokásos akadálymentesítése? - nélkül, a tárgyára való utalás egyértelműségével, sőt, a szimpla rámutatás kérdéstelen evidenciájával jelezze a kommunikáció Tandori számára végérvényesen gyanússá vált működésének problémáit, a beszéd szakadékos-megszakadt történetét.
Igen, a Nincs beszédülés telerajzolt (teleírt?) lapjain legalább kétféle történet nyomon követésére vállalkozhat az... Tovább

Fülszöveg

Tandori Dezső új könyve nemcsak kiegészítése és folytatása a szerző korábbi műveinek, de összegzése és bizonyos értelemben tagadása, ha nem is megtagadása mindannak, amit Tandorinak a beszéd megbűvölt terében tartózkodó munkái megosztottak velünk.
Nincs beszédülés-, hozza nyilvánosságra tudatosan vállalt kényszerhelyzetét, a beszédről - mint legfontosabb írói eszközről-való lemondás paradox gesztusát mindjárt a cím. Talán csak azért, hogy a könyv, ez a kivitelezésének következetességében még a Tandori-életmű darabjai közt is példátlannak mondható kísérlet már ténylegesen a szó felmentő akadálya - szokásos akadálymentesítése? - nélkül, a tárgyára való utalás egyértelműségével, sőt, a szimpla rámutatás kérdéstelen evidenciájával jelezze a kommunikáció Tandori számára végérvényesen gyanússá vált működésének problémáit, a beszéd szakadékos-megszakadt történetét.
Igen, a Nincs beszédülés telerajzolt (teleírt?) lapjain legalább kétféle történet nyomon követésére vállalkozhat az olvasó-szemlélő. Egyrészről visszatérés, emlékeztető megállás ez, még egyszer, az életmű nagy,ihlető tartalmainál, aTandori-mű állandóan idézet-közeiben időző tanúi, Ottlik, Mándy, Csehov vagy Simenon „szobrainak" előteré-
ben, erőterében. A felrajzolás itt a szembenézés megszólítás - elemzés és analízis - nélküli lehetőségének ajánlatát tartogatja. Másrészről, e rajzok, e kinyilatkoztatás-előtti némaságukat felénk fordító arcok sorozatai az elmondás jelenkori lehetőségeivel való számvetés tanulságát is hordozzák. Igaz, minden követelőző konklúzió, a visszavonulás kollektív érvényű jelentése helyett és mellett az egzisztencia „emberi hívás" (T. S. Eliot) előtti magára találásának esélye válik a könyv igazi, önfeledt élményévé. Tandori, a mű tematizálatlansága felé vezető hosszú útján - aforisztikus mondásaiban, ideogrammáiban, és most, a portré kvázi-közvetlenségével -legfőbb ambíciója, a semmitmondás korántsem semmitmondó lehetőségeit vázolja előttünk. Akár az eddigi pálya jósolhatatlan, de választásait később mindig visszaigazoló dinamikájára, akár az alkotó felmérhetetlen ezirányú tartalékaira gondolunk, egyszerre jelenthetjük ki a jövőre vonatkozó várakozással és biztatással, valamint a kivételes művet illető mostani, friss elismeréssel, hogy mindez: nem semmi! Vissza