Nimród Vadászlap 1942-1944. (nem teljes évfolyam)

Előszó

Nincs még két órája, hogy hazakerültem egy kedves kis vadászatról. Éppen csak egy kis meleget ittam, tisztába tettem puskámat, és máris itt ülök írásom mellett papucsban. Engedelmet kérek ezért a ledérségért, de hát egyrészt csizma után valóságos hetedik paradicsom a papucs, pláne az én koromban, másrészt pedig úgyis az asztal alatt a lábam, s így senki sem látja, következőleg meg sem sértődhetik. Olyan könnyűnek, vidámnak érzem magam, mintha tündérek báljáról jöttem volna, ahol megtaláltam Hamupipőke lehelletnyi cipellőjét, s most abban parádéznám. Bár - az igazat megvallva - kissé kételkedem abban, hogy Hamupipőke lába a negyvennégyes régiókban táncolt volna. Node mindegy. A fontos csak az, hogy jól érzem magam, úgyannyira, hogy kész vagyok bicskára menni mindenkivel, aki azt állítja, hogy a papucs ebben a formájában nem kellemes találmány. A másik formájáról inkább ne beszéljünk, mert akadhat, aki célzásnak érzi, s akkor testi épségem veszélyeztetése nélkül nem mehetek vadászatra.
Mondom, boldog és vidám vagyok, amilyen boldog csak egy jól sikerült vadászat után lehet az ember. Ragyogó napsütés volt, vad is volt, elég jó formában is voltam, mérgelődtem is éppen eleget - szóval, minden gyönyörűségben részem volt, amit egy vadászat csak nyújthat. Ugrattuk a rendezőt, csipkedtük egymást, és nem haragudtunk. Hát kell ennél mennyeibb élvezet?
De ez mind csak tréfa. Mindenesetre hozzájárul ahhoz, hogy jó hangulatom legyen, de igazi oka az, hogy az elmúlt év mérlege már nem olyan vigasztalan, mint az előzőé. Vissza