Fülszöveg
Pontok, vonalak - avagy: önéletrajz helyett
Emlékeinkből vagy "a gyerek" kifestőkönyveiből mindnyájunknak ismerős egyfajta rajzos fejtörő: keretben pontok, szanaszét, egymáshoz itt távolabb - amott közelebb, valamennyi mellett egy-egy szám. "Kösd össze a pontokat egyenes vonallal!" - úgymond az írás; nekiveselkedtünk hát, tudván, hogy valami majd kijön - huszár vagy űrhajós, Sicc-fej vagy moncsicsi-baba, függően a korízléstől meg a szerkesztő didaktikai ambíciójától.
Valóban rajz volt-e, amit így kaptunk? Igazán kép lett-é, ami sikeredett? Ma úgy emlékszem: néhány csalódás után felhagytam e pontösszekötősdi számolókészség-fejlesztő megfejtésével. Rájöttem, hogy ha türelmesen rámeredek a feketéllő vagy kéklő pontokra, s mit sem törődve a képbe nem illő sorszámokkal meg a megkívánt egyenes szakaszok megszabott irányával és hosszával, megpróbálom elképzelni több lehetséges kép valamelyikét - ez jobb játék, s a gondolatban előtűnő rajz, ha illékony is, inkább az, ami - mint a...
Tovább
Fülszöveg
Pontok, vonalak - avagy: önéletrajz helyett
Emlékeinkből vagy "a gyerek" kifestőkönyveiből mindnyájunknak ismerős egyfajta rajzos fejtörő: keretben pontok, szanaszét, egymáshoz itt távolabb - amott közelebb, valamennyi mellett egy-egy szám. "Kösd össze a pontokat egyenes vonallal!" - úgymond az írás; nekiveselkedtünk hát, tudván, hogy valami majd kijön - huszár vagy űrhajós, Sicc-fej vagy moncsicsi-baba, függően a korízléstől meg a szerkesztő didaktikai ambíciójától.
Valóban rajz volt-e, amit így kaptunk? Igazán kép lett-é, ami sikeredett? Ma úgy emlékszem: néhány csalódás után felhagytam e pontösszekötősdi számolókészség-fejlesztő megfejtésével. Rájöttem, hogy ha türelmesen rámeredek a feketéllő vagy kéklő pontokra, s mit sem törődve a képbe nem illő sorszámokkal meg a megkívánt egyenes szakaszok megszabott irányával és hosszával, megpróbálom elképzelni több lehetséges kép valamelyikét - ez jobb játék, s a gondolatban előtűnő rajz, ha illékony is, inkább az, ami - mint a feladvány szerint előállított se nem szabadkézi, se nem mértani.
A másfél száz szóban fölvázolandó önéletrajzi vallomásokkal is ilyenformán vagyok. Ezek "pontjai" is többségükben adottak, meg is számozta éppen őket az idő, e kötet - s így e fülszöveg - fölé is gondolkodó szempár fénylik: az Olvasóé, elég tehát, ha csak a pontokat adom meg.
Nos, 1924-ben, egy budapesti klinikán születtem. Nincs képzetem szülői házról: anyai nagyapámnál, majd a Gyermekvédő Liga farkasgyepűi telepén, apám szolgálati szobájában, majd másik nagyapám Balaton-parti házában, rokonoknál a pesti Szondi utcában, intézetben Pécsett, majd Kassán éltem: meglaktam vagy tíz várost és falut a felszabadulásig. Miután apám 1939-ben meghalt (első világháborús hadirokkant volt és magántisztviselő, ha dolgozhatott éppen), anyám trafikjogot kapott, no, nem a Belvárosban, hanem egy abaúji nagyközségben. (Ott lett először főbérleti lakásunk, 1942-ben.) jogot végeztem, 1943-47-ben. Közben korábban magántisztviselő voltam Pesten - majd 1945-től MADISZ-titkár, 1948-ig. Tíz éven át pénzügyi tisztviselő földművesszövetkezetben, állami gazdaságban; 1958-ban a magam varázshegyére kerültem, Mátraházára: súlyos műtét, kétszer átélt klinikai halállal - s az első versek... Valamint még dolgoztam a miskolci megyei könyvtárban, majd leszázalékoltak. 1965-ben - válófélben első feleségemtől - Debrecenbe költöztem; 1966-ban itt nősültem ismét meg. Első kötetem 1965-ben, a második 1970-ben jelent meg.
Eddig a pontok. Ami köztünk volt és van, az persze nem feltétlen "egyenes vonal" szakaszai: az az élet maga, a lélek állapotváltozásai, kevés öröm, sok fájdalom - meg minden. Meg a versek.
Niklai Ádám
Vissza