Előszó
John Henry Newman (1801-1890), az angol katolicizmus büszkesége, a XIX. század egyik legnagyobb vallásos gondolkodója. Atyja anglikán, anyjának ősei francia protestánsok. Oxfordban tanul, anglikán...
Tovább
Előszó
John Henry Newman (1801-1890), az angol katolicizmus büszkesége, a XIX. század egyik legnagyobb vallásos gondolkodója. Atyja anglikán, anyjának ősei francia protestánsok. Oxfordban tanul, anglikán pappá lesz s az egyházatyák tanulmányozására veti magát. Mint az oxfordi St. Mary templom plébánosa egyik szellemi irányítója szóval és írásban az 1833-ban megindult Oxford-mozgalomnak, mely irodalmi hadjáratot indított az anglikán egyház megújulása érdekében, le akarta győzni a high churchben uralkodó liberalizmust és dogmatikailag egyre jobban közeledett a katolikus egyházhoz. Newman az anglikanizmust az ősegyházzal egybekapcsolva középső állást akart teremteni Róma és a protestantizmus közt, azt remélve, hogy az eredeti anglikanizmus egységesítő pólusa lehet talán később az egymástól elválasztott keresztény egyházaknak. Már ekkor érdeklődéssel és kíváncsisággal tekintenek rá, mint tüneményszerű lángelmére. Magához láncolja a lelkeket. Ő írja az Oxford-mozgalom röpiratszerű traktátusainak jelentékeny részét, s az 1841-ben megjelent utolsóban megkísérli bebizonyítani az anglikán és a római egyház tanainak megegyezését, illetőleg az angol egyház tanainak keretében akarja a katolikus egyházat föltalálni. Az anglikán püspökök azonban szembefordulnak ezzel a kísérletével, ő viszont fájdalmasan látja mint hívő anglikán, Rómától elszakadt egyháza fokozatos elvilágiasodását és elliberalizálódását. 1843-ban, mivel már nem érezte magát az anglikán egyház elég jó fiának, lemond plébániájáról, otthagyja ragyogó akadémiai pályafutását, lelki gyermekeit, hozzátartozóit és legjobb barátait, magányba vonul s az egyházatyák újabb tanulmányozása után egyre fokozódó bizonyossággal jön rá az ősegyház és a mai katolikus egyház azonosságára, hogy az ősegyház nem az anglikán, hanem a római katolikus egyházzá fejlődött organikusan. Újabb nagy lelki küzdelmek s alázatossága okozta sok kétely után nem marad a lelkiismerete részére más választás, mint a katolikus anyaszentegyházba való hazatérés, amelyet pedig korábban az Antikrisztus alapításának tekintett. Lead kindly light... Vezess, szelíd fény, a rámboruló sötétségben, vezess előre - írta harminckét éves korában Szicíliából hazautaztában egyik legszebb versében s a szelíd fény tizenkét évvel utóbb az anglikán egyházból Rómába vezette. Katolikussá lett, mert úgy érezte, "megsértené az Istent, ha nem lenne azzá", s 1845 októberében letette a katolikus hitvallást. Ugyanazon a napon történt ez, amikor a fiatal Renan kételyektől űzve elhagyta a Saint-Sulpice szemináriumot, hogy a másik végletben kössön ki. Wiseman bíboros, akinek a legtöbb érdeme volt az angol katolicizmus újjászervezésében, Newman konverziójakor azt írta, hogy nála nagyobb tudománnyal és nagyobb gyermeki hittel nem tért meg még senki soha az Egyházhoz. A katolicizmushoz vezető útját, később, mikor az anglikán táborból kétszínűséggel vádolták, maga feltárta Newman Apologiájában, mely az angol irodalom elismert remekműve. Tárgyilag részletesen a keresztény tan fejlődéséről még konverziója évében írt könyvében okolta meg. Newman áttérése Disraeli, a későbbi lord Beaconsfield szerint súlyos döfést adott az angol államegyháznak. S ez valóban így van, mert Newman iratai mindaddig megőrzik eredeti alkalomszerűségüket és térítő erejüket, amíg csak anglikánok, vagy bármily néven nevezett angol protestánsok lesznek a világon.
Vissza