Fülszöveg
A cím jól tükrözi Horgas költészetének dialektikus ellentmondásosságát: szüntelen küzdelmét a nyíltan és teljes mélységében feltárt szorongásos lelkiállapot ellen,a szenvedések árán elnyert örömért, bizalomért, az egyéni és közös boldogságért.
A kötet elején indulatos, csaknem patetikus versekkel találkozik az olvasó, később formailag letisztultabb, már nem olyan kamaszosan szenvedélyes, de nagyobb mesterségbeli tudással, kiegyensúlyozottabb lélekkel írott költeményekkel. A hangváltás oka világos: a magányos gyermekkor, a háború élményei, az emberi relációk összekuszálódása ihlették a korábbi verseket; a perspektívát kínáló társadalmi fejlődés, magánéletének jobbra fordulása váltották ki belőle az oldódást, a bizalom hangjait. Lírája közösségi: keresi társait, a többieket, szólítja "rokonait".
A versek intenzitása, az áradó képek sokasága, a gondolatok és érzelmek egybejátszása hevítik Horgas költészetét olyan izgalmassá, és mutatják egy ismeretlenül is ismerős lélek fejlődését....
Tovább
Fülszöveg
A cím jól tükrözi Horgas költészetének dialektikus ellentmondásosságát: szüntelen küzdelmét a nyíltan és teljes mélységében feltárt szorongásos lelkiállapot ellen,a szenvedések árán elnyert örömért, bizalomért, az egyéni és közös boldogságért.
A kötet elején indulatos, csaknem patetikus versekkel találkozik az olvasó, később formailag letisztultabb, már nem olyan kamaszosan szenvedélyes, de nagyobb mesterségbeli tudással, kiegyensúlyozottabb lélekkel írott költeményekkel. A hangváltás oka világos: a magányos gyermekkor, a háború élményei, az emberi relációk összekuszálódása ihlették a korábbi verseket; a perspektívát kínáló társadalmi fejlődés, magánéletének jobbra fordulása váltották ki belőle az oldódást, a bizalom hangjait. Lírája közösségi: keresi társait, a többieket, szólítja "rokonait".
A versek intenzitása, az áradó képek sokasága, a gondolatok és érzelmek egybejátszása hevítik Horgas költészetét olyan izgalmassá, és mutatják egy ismeretlenül is ismerős lélek fejlődését.
Az első és az utolsó vers megírása között, eltelt idő években mérve sokkal kisebb, mint a versek valóságában, ahol a szimbólumok és jelképek segítségével mód nyílik a végletek felé irányuló dialektikus kitárulkozásra. A kétféle idő közötti különbség maximális megnövelése volt a célom: erre törekedtem tudatosan s talán ösztönösen is. nem hiszem, hogy szemléletem alapvetően pesszimista vagy optimista lenne, szűknek érzem az ilyen elhatárolást. A passzivitás elleni harcot, mely mindenképpen végzetes, akár derűlátó, akár elkeseredett, akár az egyén, akár a társadalom életét uralja.
Vissza