Neveléstudomány I-II.

Előszó

Hogy napjainkban mindenütt, hol korunk hatványozott mozgató erői tevékenyebben működhetnek, folyton növekvő sürgésforgás jelentkezik: azt a napi sajtó figyelői bőven tapasztalhatják; sőt a társadalmi élet legszerényebb helyzeteiben elvonultan munkálkodók is eléggé érezhetik immár az érzelem világ azon rendkívüli feszültségét, mely válságos eseményeket sejtet. Egy pár évtized óta remény és félelem, óhaj és aggodalom mindinkább növekvő mérvben zaklatják a kedélyeket. Minden alap ingóvá váltnak látszik e nagy áramlás folytán.
Vajjon mily jövőnek előkészítője mindez? Az erkölcsi világot is sarkon fordítja-e a sejtett változás? – Vajjon valami jobbnak alkotása végett, vagy csupán a rombolás szenvedélyével dul-e e szellemharcz? A sorvadás lázrohamai-e imez izgalmak, főleg elaggottnak nevezgetett világrészünkben, vagy csakugyan a megújhodás, újjászülemlés vajúdásai? – ? nagy kérdések jelei láthatók a gondolkodók aggályos arczain.
Úgy látszik, a nyugalmas észlelő talán inkább az őszi zivatarok rombolását láthatja napjaink harczaiban, melyek habár a bekövetkező télnek előhírnökei, de egyszersmind a tél után földerülendő tavasznak előkészítői. – Sokat, igen sokat, mi bájolva virult, büszkén s varázsfényben díszlett, sírba temet a romboló vihar s a dermesztő hatalom: de az életre jogosult erők újra feltámadnak az új kikelet leheletére. Az idők nagy folyamán s a viszonyok változatos hullámzásain nyugalommal széttekintő nem esik kétségbe még a förgeteg láttára sem. De nem csupán hidegen, szenvedőleg észleli az idő jelenségeit, hanem lehetőleg értelmezi is s üdvös oktatásra használja azokat. – Hisz a jövő csiráinak a jelenben kell rejleniök, és a belátó elmének feladata azokat felismerni s lehetőleg hasznosítni. Vissza