Nevelés az iskolában

Előszó

A 20. század végén, a nagy horderejű és felfokozottan dinamikus, a szociális élet szinte minden vetületében megmutatkozó változások korában, az egyre nagyobb mértékben globalizálódó világban, újra felvetődik, mondhatni világszerte, az intézményes nevelés általános céljának izgalmas kérdése: mire készítse fel, mire tanítsa meg, milyen ismeretekből összeötvöződött tudást, illetve milyen összetételű alapműveltséget nyújtson át, milyen értékekkel szemben tegye elkötelezetté, és milyen általános emberi tulajdonságrendszerrel vértezze fel a fiatal generációkat az iskola annak érdekében, hogy azok minél eredményesebben, aktívabban és kreatívabban tudjanak majd beilleszkedni az egyre gyorsabb ütemben átalakuló, újabb és újabb dimenziókkal bővülő szociális élet hálózatába, a társadalmi tevékenységek egyre bonyolultabbá váló rendszerébe, mind az egyéni szükségletek kielégítésének, mind pedig a társadalom fejlődésének hasznára. Az általános céltételezés mentén az utübbi évtizedekben megvalósított neveléstudományi kutatások eredményei, valamint a társadalmi fejlődés perspektívái egyértelműen előtérbe hozták az iskolázás révén kialakítandó, alapvető emberi értékekbe gyökerező, az egyén és a társadalom érdekeit egyaránt sikeresen szolgáló személyiségtulajdonságok alakításának szükségességét. Meglehetősen paradoxálisnak tűnhet, hogy a gyors ütemű információfelhalmozódás korában az iskola arra kényszerül, hogy egyre kevesebb hangsúlyt fektessen az úgynevezett faktikus ismeretek átszármaztatására, illetve a lexikális jellegű tudás megalapozására, s mindenekelőtt a formatív hatású, a pszichikus életet építő, a személyiség alapvető (értelmi, érzelmi, képességbeli, jellembeli, viselkedésbeli, akarati stb.) strukturális komponenseit alakító formáló pedagógiai szituációk megvalósítására összepontosítson.
Kétségtelennek tűnik, hogy napjaink intézményes nevelésének egyre hangsúlyozottabban és egyre nagyobb ráhangoltsággal kellene síkraszállnia azoknak a mindmáig viszonylag elhanyagolt, azonban alapvető fontossággal bíró nevelési feladatoknak az érvényesítéséért, melyek az új évezred kezdetén, a demokratikus, illetve egyértelműen a demokratizálódás útján haladó társadalmak viszonylatában az emberi személyiség éppen ama alkotó komponenseinek kibontakozására irányulnak, amelyek elsőrendű szerepet játszanak a zökkenőmentes szociális beilleszkedésben, természetszerűleg mind az egyén, mind pedig a társadalom életének jobbításában. Vissza