Netocska

Előszó

1845-ben egy kezdő poéta egy másik kezdőnek, a szt.-Péter vári katonamérnöki akadémia bukott tanulójának regényét mutatta be Oroszország legelőkelőbb kritikusának, Bjelinszkijnek. Egyetlen éjszaka alatt olvasták végig ők ketten ezt a regényt, nem birva abbahagyni az olvasást. Találkozva a szerzővel, Bjelinszkij megkérdezte tőle: „Fiatal ember, tudja-e maga, hogy mit írt? Nem, maga ezt nem tudhatja." A regény, mely ilyen lelkesedést váltott ki a nagynevű kritikusban, a „Szegény emberek" címet viseli, szerzője Dosztojevszkij.
Egy új világot tárt fel ez az alig 22 éves iíjú olvasóinak, a tudattalan lelkiélet határtalan világát. A lélek azon régióiba, melyekkel ő ismertette meg az emberiséget, eddig költő szeme még el nem hatolt. Olyan feneketlen mélységekbe látott be, olyan döbbenetes igazságokat hozott napvilágra az emberi lélek tudattalanjából, hogy ez már szinte nem költői intuíció, hanem tudomány. Az analízis szerszámával, melyet Dosztojevszkij tudatosan használ más írók szintetikus eljárásával szemben, behatolt az egészséges és a beteg lélekbe s feltárta előttünk annak minden titkát. Egyszerű, egészséges embertől a lángészig, a szimpla idegességen kezdve, egészen a legrettenetesebb elmebetegségekig, a szerelemtől a perverzióig, az érzések egész skáláját megfigyelte, s az ő megfigyelései ott kezdődnek, ahol előtte a költők megfigyelései megszűntek.
A Szegény emberek-től kezdve hattyúdaláig, a Karamazov testvérek-ig hű maradt Dosztojevszkij ehhez az irányhoz, melynek egy csodálatosan friss és végtelenül finom terméke a Netocska Nesvanova. Vissza