Nero, a véres költő

Előszó

THOMAS MANN LEVELE KOSZTOLÁNYIHOZ
Kedves Kosztolányi, megindultan válok meg kéziratától, ettől a császár- és művészregénytől, mert vele Ön betöltötte, sőt felülmúlta azokat a reményeket, melyek a Magische Lat eme novellái óta finom, erős tehetségéhez fűződtek. Fejlődése aligha lehet meglepő annak, aki már kezdő munkái-nak örvendezett. És azért mégis meglepőnek szeretném nevezni az ön Néróját azzal a hozzátevéssel, hogy ezt a szót művészi alkotásra alkalmazva igen erős dicséretnek érzem. Azt jelenti, hogy ez a munka több, mint a művelt' ség és egy nemzeti vagy akár európai színvonal termékei hogy egyéni merészség jelét viseli homlokán, bátor magányból származik, lelkünket erős újszerűséggel érinti, s olyan emberiességgel, hogy fáj, annyira igaz. Ez a költészet mivolta és hatása. A többi akadémia, még akkor isi hogyha forradalmiasan hadonászik.
ön nyugodtan-szokott formában szabad és szilaj, valahogy nem-sejtett könyvet adott. Ön felöltöztetett kétségtelen jól tanulmányozott, korszerű ruhába, mely egy pillanatig se hat jelmezesen és színháziasan, egyetlen pillanatig se hat régészetien, ??iert könnyen és magától ér-
V-. ¦ ,
1
5 Vissza

Fülszöveg

".... ez a mű több mint a kultúra s egy nemzeti vagy akár európai színvonal terméke... Egyéni merészség jelét viseli homlokán, bátor magányból született s olyan emberséggel indítja meg lelkünket, amely fáj, annyira igaz."
A hatalommal párosult dilettantizmusnak, a tébolyig fokozódó, de tartalmatlan művészi nyugtalanságnak és a mondanivaló nélküli kifejezés kényszerének lélegzet-elállítóan izgalmas rajza ez a pompás regény. Nero, a véres költő, aki féltékenységében és őrjöngésében sorban megöli barátait, vetélytársait, feleségét, anyját, és végül egy mesterét, Senecát is, képtelen az alkotásra: uralkodása alatt széthull a birodalom, felüti fejét az anarchia, s már senki sem érezheti magát biztonságban. Alakja, amelyben sajátosan keveredik a nagyság és téboly, megindító dilettantizmus és véres erőszakosság, igazi remekelése Kosztolányi Dezsőnek.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
NERO
Nem kisebb ember, mint maga Thomas Mann, korunk egyik legnagyobb író-gondolkodója írta Kosztolányinak, amikor ezt a regényét német fordításban elolvasta: „ . cz a munka több, mint a műveltség cs egy nemzeti vagy akár európai színvonal terméke . . . Egyéni merészség jelét viseli homlokán, bátor magányból származik, lelkünket oly újszerűséggel érinti, s olyan emberiességgel, hogy fáj, annyira igaz."
A hatalommal párosult dilettantizmusnak, -a tébolyig fokozódó, de tartalmatlan művészi nyugtalanságnak s a mondanivaló nélküli kifejezési kényszernek lélegzet-el-állítőan izgalmas rajza ez a pompás regény Nero, a véres költő, aki költői féltékenységében és őrületében
sorban megöli barátait, vetélytársait, feleségét, anyját s végül agg mesterét, Senecát is, képteleti az alkotásra, meddő és szánalmas erőlködései a művészi dicsőségért csak arra vezetnek, hogy uralkodása alatt széthull a birodalom, felüti fejét az anarchia, s már senki sem érezheti magát biztonságban. Alakja, amelyben sajátosan keveredik nagyság és téboly, megindító dilettantizmus és véres erőszakosság, igazi remeklése Kosztolányinak. Az antik Róma éle* tének hangulata olyan erővei ragadja meg az olvasót, hogy szinte le sem tudja tenni a könyvet. Vissza