Előszó
Az utóbbi időben megint többirányból jövő, ahogy mondani szokták: "koncentrikus" támadás indult a népi írók ellen. Úgyannyira, hogy hiába vitáztunk, marakodtunk egymás között is, megint valóra...
Tovább
Előszó
Az utóbbi időben megint többirányból jövő, ahogy mondani szokták: "koncentrikus" támadás indult a népi írók ellen. Úgyannyira, hogy hiába vitáztunk, marakodtunk egymás között is, megint valóra vált, amit már egy tanulmányban (Ember és Írás c. kötetben) régebben megírtam, hogy hiába húznak szét a népi írók, hiába vannak közöttük személyi és elvi ellentétek, a többirányból jövő egyenletes és állandó nyomás megint csak egymáshoz kényszeríti őket. Nem fognak megegyezni ezután sem, valószínűleg sohasem lesz belőlük egységes harci csoport még a szellem irodalmában sem, de egymástól sem tudnak szabadulni. Hiába szóródnak időnként széjjel és hiába keverednek az ú. n. "urbánus"-okkal, újra és újra együvé zavarják őket.
A támadások, természetesen, az urbánus oldalról jönnek. S az az érdekes, hogy ott is minden belső ellentét ellenére, ami a konzervatívok, klerikálisok, liberálisok és kispolgári radikálisok között van, s amelyek nemcsak személyi ellenszenvek vagy apró véleményeltérések, hanem súlyos világnézeti és osztályellentétek, mégis a népi írók elleni harcban egyetértenek, sőt sokkal jobban összedolgoznak, mint a népi írók. Ott nem igen vannak se árulók, se szökevények, se fejetlenül csapkodó vakvitézek. De legkevésbé vannak saját maguk ellen is felhasználható balekek. Igaz, hogy jórészt ujságírók, közírók és közírászattal is foglalkozó kistudósok ezek a harcos urbánusok s így, bár látható csoportjuk nincs, de mégis, mert sajtó- és intrikalehetőségük korlátlan, jobban összedolgozhatnak, mint a népi írók, akik különben is inkább az írással, az alkotással foglalkoznak, mint intrikával és harccal. A legjobbaknak az alkotás a harc.
Vissza