Népi kultúra

Előszó

Részlet:
"A néprajztudomány megjelenése előtt a régebbi korok kultúrájáról elsősorban a történettudomány segítségével szerezhettünk ismereteket. A történelem viszont csak a nagy fordulópontokkal foglalkozik, háborúkkal, csatákkal, békekötésekkel. Az egyes embert figyelmen kívül hagyja, nem foglalkozik azzal, hogy az egyén hogyan éli meg a nagy történelmi sorsfordulatokat. A néprajz viszont a mindennapok világát írja le, mindazokat a tényezőket, amelyek a nagy történelmi sorsfordulók során hatást gyakoroltak az emberek kultúrájára, hagyományaira.
A néprajz tehát az egyénnel, a kis közösségekkel foglalkozik, a hétköznapok és ünnepek világáról tájékoztat bennünket. A néprajz az egyik leginkább kultúrához kötődő tudomány: a „letűnt népi világ" kultúrájával foglalkozik. Kutatási területei szerteágazóak, sok esetben interdiszciplinárisak. A mindennapok világán belül foglalkozik a parasztságnak a világ működéséről alkotott képével (hiedelmek), a hétköznapi szórakozás (népköltészet) és munka (gazdálkodás) formáival, a népi táplálkozással, az ünnepek világával népszokások és vallásos szokások nagy része, táncok, népzene, népviselet), az egész környezettel (építkezés, települések külalakja), illetve a kézművességgel és a régi ősmesterségekkel (például bognár, kovács, szabó, cipész). A néprajz tehát az összes olyan tényezőt, folyamatot és jelenséget kutatja, amelyeket a köznyelvben néphagyományoknak szoktak nevezni.
A népi társadalomban egyén és közösség sajátos dialektikában élt együtt. A falu közvéleménye irányította a viselkedést, a szokásokat, a művészi kifejezés formáit, ettől eltérni nem lehetett. A közösség szigorú normái egyben biztonságot is nyújtottak a benne élőknek: a hagyomány által közvetített ismeretanyag biztos tudást, általános műveltséget adott a népi kultúrában élőknek (például a húsvéti határjárás során már gyermekkorban megtanulhatták, meddig tart a falu határa, vagy a szerelmi ajándékok jelképrendszere pontos útmutatást adott az emberek közötti kapcsolatokhoz). Nem várták el, hogy mindenki ugyanolyan jól tudja a meséket, mondákat, mert voltak specialisták. A nép körében a kultúraközvetítés közvetlen emberi kapcsolatok útján történt, emellett fontos volt a látvány által terjedő tanulás is (tánc, játék). A hagyományos népi kultúrában az ismeretek átadása nemzedékről nemzedékre történt, és már gyermekkortól elkezdődött." Vissza