Népi játékok II.

Előszó

Három testvérkötetben a magyar élet biztató, derűs és szép jelenségeit, a színszerű népi játékokat adjuk közre: elsősorban az ifjúsági színjátszás és ünnepélyrendezés felfrissítésére. A népi játék az édes anyanyelv, a dallam, a mozdulat és az ünnepi viselet legszebb együttese. Tökéleteset kíván a szereplőtől is: jó hangsúllyal beszélő, jól énekelő és szépen mozgó ifjúságot, vagyis épkézláb, teljes embert.
A népi játékok szövegét (néhány jellegzetes szótól eltekintve) az irodalmi nyelven közvetítjük, tájszólást nem közöl ez a könyv. Felesleges volna más vidéket utánozni. Ahol tájszólás él, ott úgyis jellemző színeződést kap a szavalás, az ének. A népi játékokban szabadon érvényesüljön a helyi nyelvjárás. Tapasztaljuk, hogyha saját vidéke nyelvén szól a szereplő, hamarább belezökken ösztönös vagy helyi hagyományos játékmódjába. Szívesen elfogadható az a mozdulat, hanglejtés, amelyet az ifjú "maga talál ki". Az önálló kifejezőkészségét a legtermészetesebben kibontakoztatja az egyszerűbb és a műveltebb ifjú is a népi játékban. Ne utánozzon falusinak vélt vaskos mozdulatokat és öblös hangot, hanem játékos ifjú maradjon a "színpadon", amilyennek az Isten teremtette. (Szinte azt mondhatjuk: minél kevésbbé "színpadias", annál inkább magyar a népi játék.) Az ifjúság ösztönös játékmódján felül irányító legyen a néprajzi hűség, hogy egy csomó jellegzetesen magyar szólásforma, hanglejtés, testmozdulat és dallam közkinccsé váljék az ifjúsági színjátszásban. Vissza